Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százmilliók hiányoznak az olimpiai felkészülésre

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy idén legalább 800 millió forintos többlettámogatás biztosítson az olimpiai felkészülés érdekében, míg jövőre 3 milliárd forinttal járuljon hozzá az ötkarikás játékokon való részvételhez.


Dátum: 2007-09-20 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84606
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:31.225152, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Bánki Erik sajtótájékoztatója

Ezzel kapcsolatban elmondta: idén, azaz a pekingi olimpia utolsó felkészülési évében ugyanakkora a támogatás, mint az athéni olimpiát megelőző hasonló időszakban, vagyis a jelenlegi finanszírozási összeg még reálértékben sem teszi ki a 2003. évit.

Bánki Erik szerint ugyanakkor a felkészülési időszak költségeit az athéni versenyekhez képest emeli az a tény, hogy a kvalifikációs versenyek javarészét, de magát az olimpiát is másik kontinensen rendezik meg. Mint elmondta, így egyebek között az akklimatizálódás és a versenypályák megismerése is nagyobb anyagi ráfordítást igényel.

Bánki szerint "nem állunk jól" azért sem, mert míg négy évvel ezelőtt 219 sportoló szerezte meg az olimpiai indulás jogát, addig jelenleg csupán 160-170 kvalifikált versenyzőre számíthatunk. A politikus úgy vélte, hogy a delegáció alacsonyabb létszáma miatti kisebb esélyeket legalább a minőség emelésével ellensúlyozni lehetne.

A Fidesz ezért felszólítja a kormányt, hogy legalább 800 millió forint többlettámogatást biztosítson az olimpiai felkészülés biztosítására, és tegyen ígéretet arra, hogy a jövő évi költségvetésből 3 milliárd forintot biztosít az olimpiai részvételre - jelentette ki Bánki Erik.

A politikus arról is beszámolt, hogy a sportági szakszövetségi javaslatok alapján kezdeményezik a sporttörvény parlament elé kerülő változatának átalakítását annak érdekében, hogy a felkészülés anyagi és infrastrukturális háttere biztosított legyen.

A politikus levelet intézett Bajnai Gordon, sportot is felügyelő önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez is, kérve őt a felkészülési támogatás biztosítására.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3054, 'source_type': 'media', 'source_id': 1138, 'target_type': 'article', 'target_id': 73962, 'relation_type': 'describes'}