Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mégsem indul nyomozás a Y-tervvel kapcsolatosan

Megkapta a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtök este az ügyészség állásfoglalását a Kossuth téri tüntetők Y-tervével kapcsolatban. Eszerint nem valósultak meg azok a súlyos bűncselekmények, amelyeket az iroda korábban gyanított, ezért nem indítanak nyomozást az ügyben. Az MNO írása.


Dátum: 2007-09-21 06:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84613
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:33.871546, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az NNI szerdán kérte az ügyészség véleményét, mert az indoklás szerint súlyos bűncselekmények gyanúját is felvetették azok a kijelentések, amelyek hétfőn hangzottak el a fővárosi Kossuth téren a kormány megdöntésére és a közintézmények blokádjára vonatkozó Y-tervvel kapcsolatban.

Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására tett előkészülettel, lázadás előkészületével és terrorcselekmény előkészületével kapcsolatban merült fel gyanú.

Az ügyészség csütörtökre készítette el állásfoglalását - ennek alapján döntött úgy a Nemzeti Nyomozó Iroda, hogy nem indítanak nyomozást a tüntetők tervének ügyében. Utóbbit egyébként nem valósították meg, a szervezők megfogalmazása szerint "a társadalom éretlensége" miatt.

hirtv.net, MNO

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek