Az ellenzék bizottsági vizsgálatot kér az MTV-autók ügyében
A Magyar Hírlap tegnapi számában megírta, hogy a Magyar Televízió áron alul értékesítette Skoda Octavia 1.9 TDI típusú személygépkocsijait, amelyeket a felügyelő kuratórium három kormánypárti tagja vásárolt meg. Az ügyet az Országgyűlés kulturális- és sajtóbizottsága is megvizsgálhatja.
Dátum: 2007-09-21 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:42.765333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTV közleményben reagált a tegnap megjelentekre. Eszerint az autókat szerződésben biztosították a kurátorok részére, de az idén a gazdasági konszolidációs programmal összhangban felülvizsgálták a szerződést, és a testület tavaszi újjáalakulása után, március 31-i hatállyal felmondták. Az eredeti tervük az volt, hogy a testület tagjai által leadott autókat a Porsche Hungária Kft.-nek ajánlják fel megvételre, ám figyelembe vették az érintett kilenc jármű állapotát és nyilvántartási értékét, ezért hat gépkocsit megtartottak. Hármat viszont eladtak a gépjármű-kereskedésnek, de bármiféle különmegállapodás, például a vevő kijelölése nélkül.
Az MTV szerint az árról már a kereskedés döntött, de az új kurátorok tudták, hogy az autókat a cégtől szabadon megvásárolhatják.
A közlemény azonban számos ténynek mond ellent. A lapunk birtokába került dokumentumok szerint ugyanis a kurátorok már az előtt tisztában voltak azzal, hogy mennyiért vásárolhatják meg a kocsikat az autókereskedőtől, mielőtt az MTV értékesítette volna a Skodákat.
Ráadásul a televízió felbontotta ugyan a bérleti szerződést március végén, ám az autókat azoknak a kurátoroknak nem kellett visszaadniuk, akik a kereskedéstől megvásárolták a Skodákat. Annak ellenére sem, hogy a közszolgálati csatorna csupán június 30-i dátummal kívánta megkötni az értékesítési szerződést a Porsche Hungária Kft.-vel. Vagyis a kurátorok szerződés nélkül is használták a járműveket.
Arra a kérdésünkre pedig, hogy a legalább 2,6 millió forint értékű autókat miért jóval áron alul, 1,9 millió forintért értékesítették, az MTV azt válaszolta, hogy a járművek információinkkal ellentétben három évnél régebbiek voltak.
Az ügy az Országgyűlés kulturális- és sajtóbizottsága elé kerül. Cser-Palkovics András, fideszes képviselő kérdésünkre elmondta, hogy tervezik az eset kivizsgálását, hiszen az MTV teljes gazdálkodását áttekintik, és ennek része az autókkal kapcsolatos tranzakció is.
Magyar Hírlap
fidesz.hu