Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százmilliárdba is kerülhet az elmaradt ügyeleti díjak kifizetése

Százmilliárd forintjába is kerülhetne az államnak, ha valamennyi egészségügyi dolgozó perre menne az elmaradt ügyeleti díja miatt. Az érintettek többsége azonban nem megy bíróságra, a most futó eljárásokban összesen százmillió forintot követelnek a munkáltatóktól - írja a Napi Gazdaság.


Dátum: 2007-09-21 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:44.663165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Orvosi Kamara titkára, Gyenes Géza a lapnak elmondta: az eddig nyertes pereknél dolgozónként átlagosan több mint egymillió forintot ítélt meg a bíróság, és jelenleg is több tucat per folyik. A gyógyítók az európai irányelvek betartása kapcsán indítottak pereket, amelyekben 2004. május 1-jéig, az uniós csatlakozás időpontjáig visszamenőlegesen kérik az ügyeletért kifizetett és az európai előírások szerint járó díjak különbözetét.

Annak, hogy csak kevés orvos viszi bíróság elé az ügyét, a titkár szerint az egzisztenciaféltés az oka, mivel a doktorok nem az államot, hanem a munkáltatójukat kénytelenek perelni. Az elindult eljárásokat egyébként eddig minden esetben a felperesek, azaz a gyógyítók nyerték meg - írja a lap.

A Pénzügyminisztériumnak ügyeletügyben eddig csupán néhány perről van tudomása, a központi büdzsében külön kiadási tételként nem nevesítették az egészségügyi dolgozóknak járó pénzeket - tudta meg a szaktárcától a Napi Gazdaság.

napi.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek