Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kulisszák mögött

Helyi Tourinform irodákba, központokba látogattak Sopron idegenforgalomban dolgozó szakemberei.


Dátum: 2007-09-21 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:45.051167, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Munkájuk során szoros szakmai kapcsolatban állnak a térség turizmusban érdekelt szolgáltatóival, vállalkozóival, a különböző szakmai szervezetekkel, intézményekkel, és a többi Tourinform irodával - hangzott el azon a bejáráson, amelyen a helyi idegenforgalomban dolgozó meghívott szakmabeliek vettek részt, és amelyen közösen tekintették meg a városban működő Tourinform irodák, illetve információs pontok helyszíneit a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban, a Deák téri Turisztikai Központban és az Előkapuban. Taschner Tamás Turisztikai Központ- és Tourimform-vezető az idegenforgalomban dolgozóknak bővebb információkat adott az irodák működéséről, a feltételekről és az ott dolgozók szakmai felkészültségéről.

- Sopronban kiemelt gazdasági szerepe van a turizmusnak, amelyet az építészeti és kulturális egységet mutató belváros épített-, továbbá a Sopront környéki természeti értékek és adottságok megfelelő hasznosítására lehet alapozni. A különleges és egyedi adottságokat fejleszteni kell, azokat megfelelően kihasználni a turizmus fellendítése érdekében: ez jelenti Sopronnak a jövőbeli útját - mondta el dr. Simon István alpolgármester a bejárás zárásaként a Liszt-központban tartott összegző fórumon. Sopron jövőjét illetően kiemelt szerepköre van a turizmusnak, amelyhez a várost az idegenforgalom piacán újra kell pozícionálni.

A jelenlévők a tapasztaltak alapján mondták el véleményüket, javaslataikat.

A Liszt Ferenc utcai Tourinform irodában információadásból, adatrögzítésből, kiadványok terjesztéséből, és üdülési csekk-átvételből áll a szolgáltatások kínálata, a Deák téri Turisztikai Központban a nyújtott szolgáltatások között információadás, adatrögzítés és kerékpárkölcsönzés várja a Sopronba látogatókat, míg a Stamp Design- Információs Irodában kiadványok segítségével információhoz juthatnak az érdeklődők.

T.É. - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek