Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szociális válságban a családok

Jövőre tovább mélyül a válság: előrejelzések szerint a családok megélhetési költségei akár a duplájára is emelkedhetnek - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó pénteken sajtótájékoztatón.


Dátum: 2007-09-21 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:48.521169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szociális válságban a családok (Pelczné Gáll Ildikó)

Jövőre tovább mélyül a válság: előrejelzések szerint a családok megélhetési költségei akár a duplájára is emelkedhetnek - hangsúlyozta. A költségek növekedésének a kormány alkalmatlansága az oka, hiszen minden kormány kezében megvannak azok az eszközök a költségek növekedésének befolyásolására - tette hozzá.

A vízdíj emelkedéséről szólva kiemelte: a kormánytöbbség döntésének eredményeképp - hogy privatizációs listára tette a regionális vízműveket - akár a duplájára is emelkedhet. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a parlament kezében van eszköz az árképzést szabályozásárra, ennek módszerét törvényben kellene rögzíteni.

A piaci liberalizáció miatt a villanyár januártól körülbelül 30 százalékkal fog növekedni - hívta fel a figyelmet Pelczné Gáll Ildikó. Emlékeztetett Kóka János korábbi érvelésére, miszerint a liberalizáció azért szükséges, mert így az árak csökkenni fognak, majd megjegyezte: ennek pontosan az ellentéte fog bekövetkezni. Szólt arról is, hogy a Fidesz beterjesztett egy törvényjavaslatot az áremelkedés megakadályozására, melynek lényege az, hogy a hatósági árat - függetlenül a tulajdonosi körtől - maximalizálni kell. Rámutatott: a kormány nem támogatta ezt a javaslatot.

A Fidesz alelnöke felelevenítette azt is, hogy tavaly több mint 50 százalékkal emelkedett a gázdíj, ugyanakkor a kormány azt mondta, hogy nem lesz több gázáremelés. Hát további 10 százalékkal fog nőni, nem magától, a kormány döntése miatt - fogalmazott.

A kormány döntésének eredményeképpen az élelmiszerek ára is - a KSH adatai szerint az év első 8 hónapjában 10,8 százalékkal - emelkedett - jelentette ki a fideszes politikus. Hozzátette: az áremelés megakadályozására is letette a Fidesz a javaslatát, miszerint az intervenciós gabonakészletet Magyarországon kell tartani, és a mezőgazdaságot sújtó elvonások egy részét vissza kell adni. A kormány ezzel a javaslattal sem fogalakozott - jegyezte meg.

Hangsúlyozta, a Fidesz-kormány idején egy három pilléren nyugvó szociális háló működött, melyből az egyik az otthonteremtéshez, lakáshitelekhez kapcsolódó adókedvezmény volt, amit a kormány azóta megszüntetett. A másik a rendszeres gyermekvédelmi támogatás és annak a 13. havi része volt, amit szintén megszüntettek, a harmadik pedig a családi pótlék és a családi támogatás rendszere. Ezt átalakították és beleintegráltak mindent - fogalmazott.

Tarthatatlan állapotba kerültek a családok, felélték tartalékaikat, létfenntartásuk biztosítására eladósodtak, és ez tovább fog növekedni - figyelmeztetett Pelczné Gáll Ildikó, aki azt is hozzátette: "a kormány hibájából, a kormány alkalmatlanságából jutottunk el idáig és még egy ilyen mértékű áremelést nem fognak ezek a családok kibírni. A felelősség a kormányé."

A Fidesz kész arra, hogy további javaslatokat tegyen a helyzet kezelésére - szögezte le végül, majd megjegyezte: "ugyanakkor jó lenne, ha legalább egy-két javaslatunk meghallgatásra találna".

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3171, 'source_type': 'media', 'source_id': 1140, 'target_type': 'article', 'target_id': 74007, 'relation_type': 'describes'}