Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A munkavállalók jogait tiszteletben kell tartani!

Már bírságot is ki kellett szabni Kóka János büszkeségére, a magyarországi Hankook gyárra, amely sorozatosan szegi meg hazánk jogszabályait, és figyelmen kívül hagyja a munkások jogait.


Dátum: 2007-09-21 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84655
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:49.229588, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gyurcsány-kormány által sokmilliárd forint közpénzzel támogatott cég körüli botrányok azt jelzik, hogy nincs minden rendben a kormányzat által Magyarországra szabadított multicégek körül. Az ország gyengeségét mutatja, hogy a multinacionális vállalkozások általában több támogatást kapnak az államtól, mint amennyit befizetnek a költségvetésbe, tehát az országnak valójában deficitet termelnek. Az erős Magyarországnak teljesen más utat kell választania. A Gyurcsányék által elsorvasztásra ítélt hazai kis- és középvállalkozásokat kell fejleszteni, a gazdaság fellendítését rájuk kell alapozni!

A munkavállalók jogait pedig sokkal inkább tiszteletben kell tartani, érdekvédelmüket meg kell erősíteni, főleg a multicégeknél dolgozók esetében.

Kontur Pál

országgyűlési képviselő,

a Fidesz Munkás Tagozatának elnöke

Kapcsolódó elemek