Hétfőtől felvételik a középiskolákban
Az ország több mint 1500 középiskolájában kezdődnek meg hétfőn a felvételik, az intézményeknek március 14-ig kell megszervezniük a vizsgákat. A diákok a február 14-i jelentkezési határidőig 1157középfokú intézmény 4611 tagozata közül választhattak.
Dátum: 2003-02-15 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:27.461231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idén nincs változás a felvételi eljárás menetében, a diákok tetszőleges számú helyre és tagozatra nyújthattak be jelentkezést.
Négyosztályos középiskolákba várhatóan 108-110 ezren jelentkeznek, míg hat vagy nyolc évfolyamos intézménybe valamivel több mint kilencezren felvételiztek.
A négy évfolyamos gimnáziumokban 1372, a hat évfolyamos középiskolákban 209, míg a nyolcosztályos intézményekben 114 tagozat indul.
A rangsort a gimnáziumokban a normál típusú oktatás vezeti, amelyet az emelt szintű angol és német nyelvtanítást kínáló tagozatok követnek.
A szakközépiskolákban az informatika, a kereskedelem-marketing és a közgazdasági szakcsoportokban indul várhatóan a legtöbb tagozat, míg a szakiskolákban a gépészet, a könnyűipar és az építészet szakmacsoport kínálja a legtöbb képzési formát.
Az általános felvételi eljárást követően a diákoknak március 17-20. között lehetőségük nyílik a tanulói adatlapokon megjelölt tagozatok kiegészítésére, a sorrend módosítására. Az első ízben tavaly felkínált lehetőséggel 2002-ben a középiskolába felvételizők 9,7 százaléka, 11.843 diák élt.
A jelentkezőket a felvételi jegyzék és a tanulói adatlap számítógépes egyeztetése után a felvételről vagy elutasításról május 7-ig értesítik.
Ezután május 20-ig rendkívüli felvételi eljárást tartanak azokban az iskolákban, ahol a felvehető létszám 90 százalékánál kevesebb tanulót vettek fel.
Az elmúlt években a 120 ezer jelentkezőre általában mintegy 140 ezer férőhely jutott.
A felvételi eljárás első körében tavaly 13 ezren nem kerültek be középiskolába, ők a rendkívüli felvételi keretében találtak iskolát maguknak.
A középiskolákba a beiratkozásokat június 23-25. között tartják.
MTI - fidesz.hu