Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hitelesség és versenyképesség

Varga Mihály, a polgári kormány pénzügyminisztere fiskális kiigazításra tett javaslatait ismertette pénteken Debrecenben.


Dátum: 2007-09-21 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:49.907903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Közgazdász Vándorgyűlés gazdaságpolitikai szekciójában előbb egyfajta diagnózist vázolt fel az államháztartási hiány, a gazdasági növekedés és a munkanélküliség alakulásáról. Ennek során kifejtette: nincs kettős gazdaság, amennyiben az állam a gazdaságban rosszul teljesít, a magánszféra sem lehet sikeres. Varga Mihály hangsúlyozta: a fiskális kiigazításban négy fő elemre, a hitelessége, a fiskális konszolidációra, a versenyképesség javító lépések elindítására és az euró bevezetés céldátumának megjelölésére van szükség. Utóbbi kapcsán társadalmi konszenzust sürgetett. Aláhúzta: a szakmai körökben emlegetett 2013-2014 lehetne ez a céldátum.

A fiskális terápiára vonatkozólag Varga Mihály kiemelte: a kiadások nominális növekedésének korlátozására, egyfajta kiadási plafon meghatározására lenne szükség. Javasolta továbbá a helyi önkormányzatok működési és felhalmozási kiadásainak különválasztását, valamint a költségvetési fegyelem független szervezettel való megerősítését. A volt pénzügyminiszter hangsúlyozta: minderre azért van szükség, mert Magyarországon az állam rátelepszik a gazdaságra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek