Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

XVI. Benedek fogadta Orbán Viktort

XVI. Benedek pápa pénteken magánkihallgatáson fogadta a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) vezetőségét - jelentette a vatikáni sajtószolgálat. A pápai audiencián ott volt Orbán Viktor, a CDI alelnöke is - erősítette meg a Fidesz sajtóosztálya.


Dátum: 2007-09-21 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84672
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:54.942307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt megelőzően, még csütörtökön Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök is fogadta a CDI vezetősége római találkozójának résztvevőit, köztük a Fidesz elnökét.

A Kereszténydemokrata Internacionálé háromnapos római ülésén elfogadták a szervezet új programját, amely a Biztonság és szabadság címet viseli, s amely legfontosabb elvként rögzíti: a szabadság és a biztonság nem választható el, mert a biztonság adja a szabadság alapját.

A CDI vezetőségi ülésén tisztújítást is tartott. A szervezet elnökévé Pier Ferdinand Casini egykori olasz alsóházi elnököt, társelnökévé pedig Vicente Fox korábbi mexikói elnököt választotta meg. A tisztújítás során Orbán Viktort, a Fidesz elnökét újraválasztották a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnökévé.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek