Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új épületszárnnyal bővült a mórahalmi Gyógyfürdő

A gyógyászati szolgáltatások könnyebb és gyorsabb megközelíthetősége érdekében új szárnnyal bővítették az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőt - közölte Nógrádi Zoltán polgármester az MTI-vel pénteken.


Dátum: 2007-09-21 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:55.657631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A beruházást a megnövekedett vendégszám indokolta, idén ugyanis már több mint 70 ezer gyógyulni vágyó kereste fel a négy csillagos minősítésű intézményt - mondta a polgármester az épület átadása előtt. A szárny kialakításával teljesen elkülönül a wellness-, illetve a gyógyszolgáltatás és a vendégek beléptetése is. Így a kezelésre érkezőknek nem kell a strandolókkal együtt sorban állni - tette hozzá a politikus.

A beruházás a fürdőkomplexum fejlesztésének második ütemében valósult meg, a régi Egészségház épületét alakították át gyógyászati recepcióvá. A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési tanács tavaly a wellness-részleg átalakítása mellett támogatta ezt a beruházást is, a fejlesztés most 30 millió forintba került, melynek 10 százalékát biztosította az önkormányzat - tudatta Nógrádi Zoltán.

A 150 minősített gyógyfürdő közül a látogatószám alapján tizenhetedik helyen szereplő mórahalmi fürdő, - amely idén összesen 225 ezer vendéget fogadott - további átalakítások előtt áll. A komplexum a tervek szerint jövőre járóbeteg-szakellátó központtal, nappali kórházzal, és fekvőbeteg intézményként egy rehabilitációs központtal bővül - ismertette a terveket Nógrádi Zoltán.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek