Kétmilliárd forint értékben bocsát ki kötvényt Sárospatak
Kétmilliárd forint értékű kötvény kibocsátásáról döntött Sárospatak önkormányzata, a pénzügyi tranzakciót a Hypo Bank közreműködésével bonyolítják le - mondta Hörcsik Richárd (Fidesz-KDNP), a zempléni város polgármestere pénteken az MTI-nek.
Dátum: 2007-09-21 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:00:59.326127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kötvénykibocsátásból befolyt pénzt teljes egészében fejlesztésre fordítja a város önkormányzata - mondta a polgármester.
A pénz háromnegyedét az önkormányzat tulajdonában lévő végardói strand fejlesztésére fordítják - ehhez pályázatból elnyerendő forrásokra is számítanak -, míg félmilliárd forintot bérlakások építésére szánnak.
A Hypo Bank bonyolítja a kötvénykibocsátást, a kétmilliárd forint visszafizetése öt év türelmi idő után kezdődik meg, és huszonöt évig tart.
A zempléni város önkormányzata az idegenforgalom jelentős fellendülését várja a tervezett beruházástól.
A fürdőfejlesztés első szakaszában egy wellnessrészleg épül. Ennek már elkészült a látványterve, amelyet elfogadott a képviselő-testület. A második szakaszban egy úgynevezett parkfürdőt alakítanak majd ki, és egy úszómedence megépítése is elképzelhető, valamint egy szálloda is épül, amelynek beruházásához a magántőkét is bevonnák.
MTI - fidesz.hu