Ujhelyi Istvánnak színt kell vallania a Zuschlag-ügyben
Ujhelyi Istvánnak színt kell vallania a Zuschlag-ügyben, be kell számolnia arról, milyen szerepet játszott az egyesületi, alapítványi támogatások odaítélésében - jelentette ki Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.
Dátum: 2007-09-21 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:01:00.697776, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Felszólítom Ujhelyi Istvánt, hogy a közvélemény előtt tisztázza szerepét ebben az ügyben, mert ez már nem csak egy MSZP-s belügy, hanem közügy" - mondta a politikus sajtótájékoztatóján. Gyimesi László emlékeztetett arra, hogy a Zuschlag-ügyben tett tanúvallomásában Ocsovai Tamás, az ifjúsági minisztérium korábbi helyettes államtitkára azt mondta, a - gyanú szerint az egyesületek és egy alapítvány által szabálytalanul felhasznált - közpénzek odaítéléséről egy szűk bennfentes kör egyeztetett és döntött, és e kör tagja volt Ujhelyi István. Ujhelyi jelenleg a Magyar Szocialista Párt alelnöke, emellett az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára.
"Egy hivatalban lévő államtitkár nem engedheti meg, hogy akár a korrupció árnyéka is rávetüljön" - jelentette ki a Fidesz szegedi vezetője. A politikus azt kérte Ujhelyi Istvántól, számoljon be arról, részt vett-e, és ha igen, milyen minőségben az egyeztetéseken, asszisztált, döntéshozó volt vagy közvetített a pályázati támogatások odaítélése során. Gyimesi László leszögezte: a szocialista párt alelnökének el kell határolódnia a különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalással gyanúsított politikustársától.
A Szegedi Városi Bíróság pénteken rendelte el Zuschlag János előzetes letartóztatását. A Bács-Kiskun Megyei Ügyészség gyanúja szerint a politikus és hat társa egyesületeknek és egy alapítványnak nyújtott állami pénzek szabálytalan felhasználásával követett el bűncselekményt.
MTI - fidesz.hu