Lázár: ami ma zajlik, az pénzkivonás
A Fidesz tárgyalni kíván a rendvédelmi és honvédségi szakszervezetekkel, mert olyan módosítást nem támogat, amellyel szférában dolgozók jogait csorbítanák - közölte Lázár János.
Dátum: 2007-09-21 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:01:01.346428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jövőben a számukra kedvezőbb összegű nyugdíjat választhatják azok a nyugdíjba vonuló hivatásos katonák, rendőrök, határőrök, vám- és pénzügyőrök, tűzoltók, polgári védelmi, büntetés-végrehajtási, illetve nemzetbiztonsági tisztek és tiszthelyettesek, akik legalább 20 év szolgálati idővel rendelkeznek. Ezt a honvédelmi miniszter jelentette be a pénteken Budapesten.
A Fidesz a szolgálati jogviszony olyan módosítását nem támogatja, aminek eredményeképpen a rendvédelmi szerveknél és a honvédségnél dolgozók jogait csorbítanák - közölte reagálásában Lázár János pénteken az MTI-vel. Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke közölte: a kormány előterjesztéséről az érintett szakszervezetekkel is konzultáli kívánnak. Mint mondta, még nem kapták meg az előterjesztést, így a Fidesz-frakció elnöksége pénteken nem is tudta ezt megtárgyalni. Úgy vélte, elfogadhatatlan, hogy az újságírók előbb hozzájutottak az előterjesztéshez, mint a fideszes politikusok.
Lázár János a haderőreformmal kapcsolatban azt mondta: a Fidesz azt tartja sikernek, ha Magyarország olyan honvédséggel rendelkezik, amely képes a hazai és nemzetközi feladatok ellátására. Ami ma zajlik, az pénzkivonás - jelentette ki.
MTI - fidesz.hu