Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háborúellenes tömegtüntetések szerte a világon

Az Irak ellen tervezett háború elutasítására, a béke megőrzése mellett tömegtüntetéseket rendeznek szombaton szerte a világon, több mint félezer nagyvárosban. A békeaktivisták reményei szerint félmillióan gyűlnek össze a szombatra Londonba, illetve Rómában tervezett nagy béketüntetésekre.


Dátum: 2003-02-15 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:28.733766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tiltakozó megmozdulásokat terveznek szombaton Oroszországban is. San Franciscóban vasárnapra hirdettek háborúellenes felvonulást, legalább százezer résztvevőre számítva. A világon összesen több mint hatszáz városban szerveznek tüntetést.

A párizsi demonstráción több százezer ember részvételére számítanak. A tüntetésre szólító felhívást több mint nyolcvan szervezet, a politikai paletta baloldalának valamennyi pártja, szakszervezetek, civil szerveződések, több száz jelentős közéleti szereplő, köztük számos művész írta alá. A jobboldali pártok testületileg nem tettek közzé csatlakozásra szóló felhívást, de számos neves képviselőjük nyilatkozott részvételi szándékáról. A szélsőjobboldali pártok is a megmozdulás támogatására buzdították híveiket.

Legalább háromszázezer ember vesz részt a Rómában tervezett háborúellenes tüntetésen, amelyre az ország legtávolabbi pontjairól is különvonatokon érkeznek az olaszok tömegei. Az olasz csizma déli és északi részéből egyaránt nagy tömegben utaztak szombat reggel a fővárosba. Ezerháromszáz távolsági busz, több különvonat fut majd be a pacifisták csoportjaival, az olasz államvasutak jelentős kedvezményeket biztosítanak a tüntetésre igyekvők számára.

A német kormányfő kérésével dacolva miniszterek is részt akarnak venni Berlinben az iraki háború elleni tömegtüntetésen. A szociáldemokrata Heidemarie Wieczorek-Zeul, a fejlesztési segélyek minisztere már korábban jelezte, hogy tüntetni akar, míg a Zöldek két kormánytagja, Jürgen Trittin (környezetvédelem) és a fogyasztásvédelmet is felügyelő Renate Künast pénteken közölte szándékát.

Fokozott rendőrségi biztosítást kap az iraki háborút ellenző szombati zágrábi béketüntetés. A fővárosban és további hat horvát városban, Eszéken (Osijek), Splitben, Pólában (Pula), Zárában (Zadar), Vukováron és Sibenikben több ezer tüntetőre számítanak. A felvonulók aláírásgyűjtéssel követelik, hogy a horvát kormány vonja vissza aláírását a vilniusi tizek nyilatkozatáról, és háború esetén

Horvátország maradjon semleges.

Legalább félmillió tiltakozót várnak a szervezők minden idők egyik legnagyobb nagy-britanniai háborúellenes tüntetésére. A megmozdulás, amelyet a brit Állítsátok meg a háborút koalíció (STWC) szervez, a londoni Hyde Parkban lesz. A rendőrség a héten még 250 ezerre becsülte a részvevők valószínű létszámát, de péntekre 500 ezerre emelte a becslést a szervezők előzetes felmérései alapján. A BBC-ben elhangzott pénteki becslés szerint azonban nem zárható ki, hogy 1 millióan is elmennek a híres londoni parkban. Ha valóban ennyien összegyűlnek, az a legnagyobb politikai demonstráció lesz Londonban azóta, hogy a II. világháború európai hadműveleteinek befejezését milliók ünnepelték az utcán. A Hyde Park-i rendezvényt több párhuzamos megmozdulás is kíséri, egyebek mellett tömeges ülő tiltakozást szerveznek szombatra a másik közismert londoni látványosság, a Piccadilly közepén lévő Érosz-szobor körül.

Tüntetést jelentettek be a londoni amerikai nagykövetség városrésznyi épületegyüttese elé is.

Oroszország-szerte több városban, de kis csoportokban kezdődtek a szombati háborúellenes tüntetések. Mintegy 300 ember gyűlt össze Moszkvában a külügyminisztérium épülete előtt, hogy onnét az amerikai követség elé vonuljanak. A tüntetők egyik transzparensén az volt olvasható Vlagyimir Putyin elnökre utalva: "Légy határozottabb Amerikával szemben!".

Thaiföldön összesen mintegy 12 ezer ember vesz részt Amerika-ellenes tüntetéseken. Bangkokban körülbelül kétezer ember tüntetett az amerikai és a brit nagykövetség előtt.

Ausztráliában és Új-Zélandon összesen több tízezer ember gyűlt össze különböző városokban háborúellenes demonstrációra.

Újságírók becslése szerint Bagdadban több kilométernyi nyúlt a békedemonstrációra összegyűlt tömeg. Hivatalos adatok szerint mintegy egymilliónyian vannak a tüntetők a város két pontján.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek