Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két kórház összevonása ellen demonstráltak Miskolcon

Mintegy kéttucatnyian demonstráltak Miskolcon a diósgyőri kórház előtt az önkormányzat csütörtöki döntése miatt, amely a városi kórházak összevonásáról határozott.


Dátum: 2007-09-22 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:01:06.379905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP-SZDSZ vezette miskolci képviselő-testület csütörtöki ülésén 24 igen, 15 nem szavazati aránnyal döntött a Miskolci Egészségügyi Központ létrehozásáról. Ez lényegében a város kezelésében lévő Semmelweis és Diósgyőri kórházak összevonásáról szól.

Az utóbbi intézmény vonzáskörzetéhez tartozók protestáltak pénteken, mondván, az összevonás hátrányosan érinti, érintheti a térségben élőket. Véleményüknek leginkább Fülöp Józsefné, a Magyar Kommunista Munkáspárt miskolci elnöke adott hangot, aki a közgyűlésen is átadott egy erről szóló petíciót Káli Sándor (MSZP) polgármesternek.

Az önkormányzat az eggyé váló egészségügyi intézmény élére Zsipi Róbert közgazdászt jelölte, akinek ismeretei vannak Miskolc és a régió több egészségügyi intézményéről, közülük nem egyben dolgozott.

Szűcs Erika, a borsodi megyeszékhely alpolgármestere korábban arról szólt, hogy a struktúra-átalakítás önkéntes megkezdése, vagyis 2006 novembere óta a város kórházai három ütemben összesen 741 millió forint támogatáshoz jutottak a tb-kasszából, ami a működtetésben és a fejlesztésekben is megjelenik. Ugyanakkor a kórházak stabilitása további intézkedéseket igényel. Ennek részeként szerepelt a közgyűlés napirendjén a két intézmény október 1-jével való szervezeti egyesítése.

A kórházösszevonás hatására egyébként összesen harminccal csökkentenék a létszámot: a Semmelweisben nyolc, a Diósgyőriben 22 állás szűnne meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek