Balatoni Hajózási Rt. - az idény újdonságai
A tavalyinál három héttel később kezdődik az idei balatoni hajózási évad, amely egyebek közt az aligai kikötő fokozottabb hasznosítását, új személyhajó forgalomba helyezését, különböző kedvezményeket, a főidényre teljesen megújult füredi kikötőt és korszerűsített siófoki vitorlásrévet ígér.
Dátum: 2003-02-15 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7718
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:29.081239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kapócs Ferenc, a Balatoni Hajózási Rt. kereskedelmi igazgatója az az MTI-nek elmondta: a balatoni személyhajózás április 19-én indul, a főidény pedig július elején kezdődik.
A 2003-as főidényben a részvénytársaság 25 hajója 96 járatot teljesít, a július 5-től augusztus 24-ig tartó - legtöbb utast ígérő - időszak 51 napján összesen 4.926 járat köti össze a tópart 24 kikötőjét.
Az április 19-től május 23-ig tartó tavaszi és a szeptember 8-tól október 26-ig tartó őszi idényben a Siófok-Füred-Tihany-Tihanyrév-Földvár vonalon, valamint Badacsony és Fonyód között járnak majd személyhajók.
Az előidényben (május 24-től július 4-ig), valamint az utóidényben (augusztus 25-től szeptember 7-ig) további járat-párok állnak majd forgalomba, és - a csak főidényben használt aligai kikötő kivételével - valamennyi hajóállomás bekapcsolódik személyszállításba.
A Balatonvilágoshoz tartozó Aliga Szálló kikötőjét tavaly vonta be több évtizedes szünet után a forgalomba a hajózási társaság. Az elmúlt évi heti egyetlen hajójárattal szemben az idén a főidényben két nap indulnak innen és érkeznek ide hajók; július 5. és augusztus 24. közt pénteken és szombaton is közlekedik a Balatonaliga-Siófok-Balatonaliga közti, Kenesét és Almádit érintő
járat.
Ez évben 239 alkalommal indulnak túrahajók például Tihanyba, Badacsonyba, menetrend szerinti sétahajó 1982 lesz, a zenés járatok száma pedig 282.
Az árakról a kereskedelmi igazgató elmondta: átlagosan 5-6 százalékkal emelik az árakat, de új kedvezményeket is kínálnak.
Az egy órás sétahajókon 40 százalékkal csökkentették a gyermekjegyek árát, zenés és diszkó-hajóra pedig idén ugyanannyiért lehet majd fölszállni.
Nem emelkedett a kerékpár-szállítás díja, a Tihany és Szántód közt várhatóan március elejétől a tó befagyásáig közlekedő komphajókra pedig 30 alkalomra szóló, oda-vissza érvényes kedvezményes bérletet vezetnek be. Kapócs Ferenc beszámolt arról is: a főidényre átadják a 170 millió forintos költséggel megújuló füredi kikötőt, forgalomba helyezik a részvénytársaság személyhajó flottájának 26. tagját, a tavaly vásárolt és az idénykezdetre korszerűsített, egyelőre "Lelle 2" nevet viselő motorost.
MTI - fidesz.hu