Kabai-ügy: elrendelték az adócsaló körözését
Elrendelte a rendőrség Kabai Károly, nyírbogáti vállalkozó körözését, miután megkapta az elfogatóparancsot a bíróságtól - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője szombaton.
Dátum: 2007-09-22 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:01:10.262571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az adócsalás és más bűncselekmények miatt jogerősen 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélt nyírbogáti vállalkozó ellen kibocsátott bírósági elfogatóparancs hiteles másolatát a megyei rendőr-főkapitányság szombaton délelőtt 8 óra 51 perckor vette át, s a végzés kézhezvételét követően a nyírbátori rendőrkapitányság a körözést haladéktalanul elrendelte - mondta Fülöp Gergely főhadnagy.
Hozzátette: a nyírbátori kapitányság ezzel egy időben értesítette a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, melynek illetékességi területén a körözött személy tartózkodik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI-nek megerősítette az országos körözés megjelenését.
A rendőrség ennek megfelelően intézkedik Kabai Károly elszállításáról - közölte Bálint Gabriella sajtóügyeletes.
MTI - fidesz.hu