Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Civilek a békéért

Békedemonstrációt tartott az iraki konfliktus esetleges fegyveres rendezése ellen a Civilek a békéért tömörülés szombaton Budapesten; a tiltakozásukat kifejező civil szervezetek a világ számos pontján ezen a napon megrendezett háborúellenes megmozdulásokhoz csatlakoztak.


Dátum: 2003-02-15 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:29.745808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az esemény első helyszínén, a Liszt Ferenc téren a szerveződés egyik vezetője köszöntötte az iraki, valamint a közel-keleti térségben élő népeket. A jelenlevőket arra biztatta, hogy mindaddig álljanak ki háborúellenes elveik mellett, ameddig bármilyen agresszió veszélye fennáll a világban.

Az időközben megsokasodott tömeg elfoglalta a Liszt Ferenc tér és a Jókai tér közötti területet, így a rendőrség lezárta az Andrássy utat a Nagymező utca és az Oktogon között.

A tömeg ezután elindult az Andrássy úton, amelyet az előzetes tervekkel ellentétben - miszerint a demonstrálók csak a menetrend szerinti jobb oldalon a szervízutat és a járdát foglalták volna el - teljes szélességében lezárt a rendőrség.

A Hősök terén Simó Endre, a mozgalom másik szervezője elmondta: a tömeget mintegy százezer főre becsüli. A XIV. kerület illetékes rendőrparancsnoka a résztvevők számáról nem kívánt nyilatkozni.

Simó Endre a tömeghez intézett beszédében azt mondta: egy Irak elleni háború csak egy szűk gazdasági elit érdekeit szolgálná. A civilek nevében felszólította a magyar kormányt, hogy ne tegyen eleget annak a kérésnek, miszerint az amerikai kormány hadifelszereléseinek és csapatainak szállítására igénybe venné a magyar köz- és vasutakat.

Hozzátette: a tömörülés tagjai arra szólítják fel a honatyákat, amennyiben a parlament elé kerülne ez a kérdés, név szerint szavazzanak róla.

A mozgalom aktivistáinak felszólalása után estig tartó "békeünnep" vette kezdetét különböző előadók részvételével. A meghívott művészek között jelen volt Bródy János előadóművész és Pitti Katalin operaénekes is.

A békedemonstráció elindulásával egy időben a mozgalom petíciót juttatott el az Országgyűléshez és az amerikai követséghez, amelyben elítélték az iraki konfliktus katonai úton történő rendezését.

A Civilek a békéért megmozdulásának eredetileg tervezett - Liszt Ferenc tér-Andrássy út-Bajcsy-Zsilinszky út - útvonalát a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem vette tudomásul, mert álláspontjuk szerint ott a demonstráció a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járt volna.

A mozgalom azután egyezett meg a BRFK-val a demonstráció módosított útvonaláról, hogy a Fővárosi Bíróság az eredeti rendőrségi határozat elleni keresetet elutasította.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek