Ismét Dávid Ibolya az elnök
Ismét Dávid Ibolyát választotta meg az MDF elnökének a párt XVIII. országos gyűlése szombaton Budapesten. A szavazatszámláló bizottság összesítése szerint 373 leadott szavazatból 351-en voksoltak Dávid Ibolyára, 22 szavazó cédula érvénytelen volt.
Dátum: 2003-02-15 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:30.095268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az immár harmadszor elnökké választott Dávid Ibolya pártelnöki beszámolójában hangsúlyozta: a Magyar Demokrata Fórum megőrizve nyugalmát, szilárdan áll a politikai paletta jobbközép oldalán.
Szavai szerint szövetségi politikájában a fórum "balra zárt, a radikális jobboldallal ugyancsak tartózkodó".
- A demokrata fóruméhoz hasonló értékrendű és törekvésű Fidesszel azonban együttműködésre kész a párt, mert ma két olyan kormányzóképes erő van: a Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum, amely képes leváltani a jelenlegi kormányzatot - jelentette ki Dávid Ibolya.
Hozzátette: az MDF lehet ismét az a társadalmi erő, amely hozzásegíti a magyarságot a polgári fejlődés folytatásához, "az MDF szellemi, erkölcsi tőkéje, tartalékai óriásiak, akár kormányon, akár ellenzékben van a párt".
Az MDF elnöke a választásokat értékelve hangsúlyozta: a polgári kormány egyik legfőbb erénye és egyben választási kudarcának egyik oka is az volt, hogy a rendszerváltozás óta először, mert vagy tudott egy kabinet a kormányzati ciklusán túlmutató programokat is elindítani.
A választási kudarc okairól szólva aláhúzta: nem volt elég a polgári értékrendet hangoztatni, élni és cselekedni is mindig aszerint kellett volna.
Dávid Ibolya szerint a hatalomgyakorlás mindennapi kérdéseiben a kelleténél több volt a probléma.
Úgy vélte, hogy a polgári oldal elriasztotta magától a hazai közvélemény-formáló értelmiség egy jelentékeny részét, olyanok váltak ellenfeleikké, akik négy évvel korábban mellettük álltak.
- Egyszer szembe kell nézni a hibákkal és a felelősséggel is, de hangsúlyozom, egyszer, hogy tanuljunk belőlük, és a jövőben ne kövessük el azokat újra - fogalmazott az MDF elnöke.
Dávid Ibolya szólt arról, hogy megváltozott Európa, a világ és a kihívások, miközben mintha "a hazai politika szereplői erről nem vennének tudomást, a megszokott szereposztásban néznek egymással farkasszemet és vitatkoznak, gyakran az embereket kevésbé érintő kérdésekről."
- Vagy vált a politika, vagy az emberek átlépnek rajtunk, mint nem kívánatos képződményen, amely a szükséges hatékonyságot nem tudja felmutatni - mondta Dávid Ibolya.
Kijelentette: "az unió nem célunk, hanem egy eszköz, keret és terep folyamatos fejlődésünkhöz".
Az elnök az MDF küldetésének nevezte, hogy "úgy csatlakozzunk Európához, hogy a magyar nemzet, magyar polgárok érdekei tartósan és sikerrel érvényesüljenek".
Szólt arról is, hogy az MDF annyit fog érni a következő választásokon, amennyit saját erejéből elérhet.
- Kormányképes erővé úgy válik a párt, ha erőteljesebb politikusai között a csapatmunka, a kreativitás és a fegyelem - mondta Dávid Ibolya.
Az országos gyűlést külföldi és hazai vendégek üdvözölték.
Pokorni Zoltán, a Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében hangsúlyozta: "értékeinket megvédeni, valóra váltani csak közösen tudjuk", ezért az MDF-nek és a Fidesznek közös a feladata és a hivatása. A két párt viszonyát sokan versengéssel szeretnék jellemezni - mondta a politikus
- A Fidesz és az MDF között nincs és nem is lesz verseny, mert mi nem fogunk versenyezni - jelentette ki Pokorni Zoltán.
Magyarázatul hozzátette, hogy versengés általában ellenfelek között zajlik, hogy eldőljön, ki a jobb. - Mindegy melyikünk a jobb, mindegy, ha a végén nem tudunk a legjobbak lenni - mondta.
MTI - fidesz.hu