Fukuda a leendő japán kormányfő
Fölényes győzelmet aratott a mérsékelt Fukuda Jaszuo vasárnap a kormányzó japán Liberális Demokrata Párt belső elnökválasztásán, s ezzel automatikusan ő lesz a távol-keleti ország következő kormányfője is.
Dátum: 2007-09-23 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:01:23.019016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A párt parlamenti képviselői és regionális küldöttei közül 330 szavazott a "galamb" hírében álló Fukudára, míg ellenfele, a "héjának" tekintett Aszo Taro volt külügyminiszter 197 voksot kapott. A parlament kedden választja meg az új miniszterelnököt.
A 71 esztendős Fukuda azt hangoztatja, hogy folytatja országa harcát a terrorizmus ellen, javítja kapcsolatait az ázsiai szomszédokkal, és orvosolni igyekszik az egyenlőtlenségek problémáját a világ második legnagyobb gazdasági erejű országában.
MTI - fidesz.hu