Egy asztalnál ült az amerikai és iráni külügyminiszter
Egy asztalnál ült az amerikai és az iráni külügyminiszter helyi idő szerint szombat este New Yorkban az Irakról szóló nemzetközi konferencián, de egyetlen szót sem váltottak egymással - közölte egy amerikai illetékes.
Dátum: 2007-09-23 13:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:01:23.966752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Condoleezza Rice, az amerikai diplomácia vezetője szemben ült iráni kollégájával, Manusehr Mottakival, de semmilyen kontaktus nem alakult ki közöttük - mondta Rice tanácsadója, David Satterfield. A tanácsadó szerint az iráni miniszter hosszú kirohanást intézett az Egyesült Államok ellen, majd ismét azt hangoztatta, hogy Teherán hozzá kíván járulni a nemzeti megbékéléshez Irakban.
"Az igen hosszú iráni felszólalásban, amely inkább az Egyesült Államokra, mint az Irakkal kapcsolatos kérdésekre látszott összpontosítani, azt hiszem, volt egy utalás arra, hogy elő kell mozdítani a nemzeti megbékélést - mondta Satterfield. - Ám ezt annak összefüggésében kell tekinteni, amit ők a helyszínen tesznek. A helyszínen pedig azt teszik, hogy a legerőszakosabb, leggyilkosabb, legszélsőségesebb elemeket továbbra is ellátják fegyverrel és kiképezik. Nem hisszük, hogy ez összeegyeztethető lenne a nemzeti megbékélés támogatásának ígéretével."
MTI - fidesz.hu