Belpolitikai válság uralkodik Belgiumban
A belpolitikai válság árnyékában ünnepelte a függetlenség napját Belgium. Mintegy ezer ember gyűlt össze a brüsszeli belvárosban, hogy a nemzet egységét ünnepelje. Belgium 1830-ban vívta ki függetlenségét. A flamandok és a vallonok alkotta Belgium szétszakadásáról azonban épp a napokban lángolt fel újabb politikai vita.
Dátum: 2007-09-23 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:01:26.210320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A belga himnusszal kezdődött meg a függetlenség napi ünnepség Brüsszelben. A megjelentek a júniusi választásokat megnyerő felkért miniszterelnökkel ellentétben tudták a szövegét. A flamand Yves Leterme egy korábbi interjúban azt sem tudta megmondani, mit is ünnepelnek a legnagyobb belga nemzeti ünnepen. Ez pontosan kifejezi Belgium identitásbeli válságát. Nemrég ismét fellángolt a politikai vita az ország két régiójának, a vallon és a flamand terület szétválásáról.
Gyerünk Belgium - olvasható az egyik ünneplő sapkáján. De merre? - erre már kevesebben tudnak válaszolni. Az 1830-ban függetlenségét kivívó ország szombaton a belpolitikai válság árnyékában ünnepelt. Több mint 100 napja nincs kormánya, a koalíciós egyezkedések felügyeletét maga Albert király vette át. Kevés sikerrel, a flamand és a vallon pártok ugyanis elbeszélnek egymás mellett. A már meglevő autonómián túl egyes flamand politikai erők az adók területi megosztását, önálló egészségügyi és munkaerő-piaci szabályozást akarnak. A felmérések szerint a belgák túlnyomó többsége az egység mellett áll. Belgium állam tehát fennmarad, a belga identitás azonban továbbra is válságban van.
hirtv.hu - fidesz.hu