Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jubileumot ünnepeltek a soproni határőrök

A Határőr Nyugdíjasok Soproni Egyesülete másfél évtizeddel ezelőtt, 1992 szeptemberében tartotta alakuló ülését. Erre az évfordulóra ünnepi megemlékezést szervezett az egyesület a Soproni Határőrizeti Kirendeltségen.


Dátum: 2007-09-23 23:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:01:27.176727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke és Firtl Mátyás alelnök díszoklevéllel köszöntötte a jubiláló szervezetet és egyúttal egy megyezászlót - a megyei önkormányzat ajándékát - is átadták a Határőr Nyugdíjasok Soproni Egyesülete tagjainak.

Cseri József ezredes, megyei határőrparancsnok beszélt arról, hogy a határok megszűnése következtében a volt hatáőröket tömörítő szervezetnek még inkább feladata lesz a hagyományok ápolása.

Firtl Mátyás ünnepi köszöntőjében a közösség, az összetartozás erejét hangsúlyozta.

- A 15 éves jubileum éppen a közösség tagjainak mindennapi munkája, egymásra figyelése, közös céljai, rendezvényei, küzdelmei, öröme, együvé-tartozása mindennapjai által válhatott ünneppé - mondta az alelnök.

- A megyezászló egyrészt évezredesnél régebbi hagyományt és értéket közvetít: a valamikori vármegyék erejét, maradandó történelmi értékeit, másrészt a jelenben üzeni: a megye figyel településeire, annak közösségeire, fontosnak tartja az értékeket. Fontosnak tartja a legkisebb közösségeket is: azt ami közös, és, azt is, ami egyedi, de mindenképpen összetartozik, és mind kiegészíti egymást.

- Örömmel és tisztelettel hoztuk el közösen a megyezászlót, hogy védőszentjükhöz, aki a krónikás szerint ,,hírneves és fönséges volt'', mivel ,,Magyarországot meggyarapította'' Önöknek is azt kívánjam, hogy Szent László példájának nyomán az elkövetkezendőkben Magyarország gyarapodását szolgálják - mondta ünnepi köszöntőjében Firtl Mátyás.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek