Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alakul az új kisgazda egység

Tovább terjeszkedik a Kisgazda Szövetség és Polgári Párt. A Turi-Kovács Béla vezette szervezethez Békés után Jász-Nagykun-Szolnok megyében is csatlakozott az FKGP tagsága. Az elnök elmondta: céljuk a hárommillió vidéki szegény ember képviselete. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-09-24 06:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84784
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:01:31.267427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Kisgazda Szövetség és Polgári Párt mozgósító erejével hozzájárulhat a Fidesz által kezdeményezett népszavazás sikeréhez, demokratikus úton kényszerítve ki a kormány távozását" - mondta TuriKovács Béla, a szervezet elnöke.

A párt szombaton Albertirsán tartott tanácskozást, ezen a békési, a Pest és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisgazdák csatlakoztak a szervezethez; hamarosan valamennyi megyében életre hívják az új kisgazdapártot, ez becslések szerint nyolc-tízezer ezer fős tagságot jelenthet.

Turi-Kovács elmondta: az egységes kisgazda társadalmat képviselik, és saját, korszerű népnemzeti programot dolgoznak ki, ezt egyeztetik a Fidesz szövetségi programjával. A koncepció fő pontjai: a vidékfejlesztés, a környezetvédelem és a népességmegtartás.

Felvetésünkre az elnök elmondta: 2010-ben 150-200 ezer többletszavazót tudnak megnyerni vidéken azok közül, akik eddig nem mentek el szavazni. Hozzátette: nem a nem létező középosztályt, hanem a hárommilliónyi vidéki szegényt kell megcélozni. A magyar vidéknek új vízgazdálkodási politikára, új Vásárhelyi-tervre is szüksége van.

Legfontosabb a Tisza völgye, az itteni területeket fenyegeti leginkább az elsivatagosodás. Kijelentette: az éghajlatváltozásról nemcsak beszélni kell, hanem meg kell tenni a védekezéshez szükséges lépéseket is. Turi-Kovács Béla azt mondta, hogy eddig Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében alakult meg a párt helyi szervezete több száz fős tagsággal.

Pindroch Tamás, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek