Kabai a Lipótmezőn keresett menedéket a börtön elől
A Lipótmezőn próbálta meg elkerülni börtönbüntetésének letöltését Kabai Károly volt szocialista politikus. Jogerősen elítélték adócsalásért és okirat-hamisításért, de nem vonult be a börtönbe, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Kabait a rendőrök őrizetbe vették, és ma várhatóan a tököli rabkórházba szállítják. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-09-24 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:01:34.276094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI) talált rá péntek este a Hír Tv riportere Kabai Károlyra, aki ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság csütörtökön elfogatóparancsot adott ki. A Veres János pénzügyminiszter volt üzlettársaként is elhíresült Kabai a II-III. kerületi bírósági végzésre hivatkozva a Lipótmezőn próbálta meg elkerülni három év hat hónapos börtönbüntetésének letöltését.
A rendőrség az OPNI épületében szombaton vette őrizetbe a vállalkozót. Kabai Károly önként vonult be Lipótmezőre, a kerületi bíróság ugyanis olyan végzést hozott, hogy csak ebben az intézményben oldható meg a volt politikus gyógykezelése. Kabai a jogerős ítélet ellen a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, a tanács azonban múlt csütörtökön elutasította felülvizsgálati kérelmét.
Kabai a kilencvenes években Veres Jánossal közös cégében színesfémmel kereskedett. A bíróság a vállalkozót több százmillió forint értékben elkövetett adócsalás és közokirat-hamisítás bűntette miatt április 19-én letöltendő börtönbüntetésre ítélte, amelyet még abban a hónapban meg is kellett volna kezdenie, ám betegségére való tekintettel öt hónap halasztást kapott. A vállalkozó ennek letelte után sem jelent meg a büntetés helyszínén, hanem egészségi állapotára hivatkozva újabb halasztásért fellebbezett, de a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság augusztus 2-án jogerősen elutasította. Kabainak augusztus 21-én kellett volna jelentkeznie a nyíregyházi büntetés-végrehajtási intézetben, ő azonban ennek nem tett eleget, ezért augusztus 22-én a bíró elrendelte rendőri elővezetését.
Miközben büntetőpere javában folyt, az MSZP annyira bízott Kabaiban, hogy őt indította polgármesterjelöltként a tavaly őszi önkormányzati választásokon, Nyírbogáton. Veres János tavaszi országgyűlési választási kampányrendezvényeire Kabai busza szállította az MSZP szimpatizánsait, a Juhász Ferenc vezette honvédelmi tárca pedig 292 millió forintos megrendeléssel járult hozzá céges bevételeihez.
Swendt Pál, Magyar Hírlap
fidesz.hu