Benes-dekrétum: a külügyminisztériumba hívták a szlovák nagykövetet
Bekérették a külügyminisztériumba Szlovákia budapesti nagykövetét - mondta a külügyi tárca vezetője. Göncz Kinga veszélyesnek nevezte a szlovák parlament Benes-dekrétumokkal kapcsolatos döntését. A hirt.hu írása.
Dátum: 2007-09-24 08:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:01:35.204485, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Göncz Kinga szerinte ugyanis miközben a két ország kapcsolata jó irányba halad, a döntéssel sebeket tépnek fel, hiszen a dekrétumok miatt a II. világháborút követően számtalan magyarnak és németnek kellett szülőföldjét elhagynia. A kérdéssel várhatóan az Európai Parlament is foglalkozik majd.
A szlovák parlament múlt pénteken olyan határozatot fogadott el, amely kimondja: érinthetetlenek az 1945 és 1948 közt hozott csehszlovák elnöki rendeletek, vagyis az ún. Benes-dekrétumok. Ezek a második világháború utáni években az élet számos területén korlátozták vagy teljesen megakadályozták a szlovákiai magyarokat és németeket jogaik gyakorlásában.
FH, hirtv.hu
fidesz.hu