Kivonult a Fidesz-KDNP a nyíregyházi közgyűlésből
Nem értett egyet Nyíregyháza önkormányzatának hétfői közgyűlésén a szervezeti és működési szabályzat (szmsz) tervezett módosításával az ellenzéki Fidesz-KDNP-frakció, ezért tiltakozásul kivonult az ülésteremből a napirendek elfogadása előtt.
Dátum: 2007-09-24 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:01:53.007422, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendszerváltás után 17 évvel durva támadás történt a népfelség, a népképviseleti demokrácia ellen az eddig bevált szabályok megváltoztatásával - indokolta elhatározásukat Vinnai Győző frakcióvezető.
A Városháza előtt gyors sajtótájékoztatón ismertette az ellenzéki álláspontot Vinnai Győző. A frakcióvezető hangsúlyozta: antidemokratikus az az eljárásmód, ahogy a módosítás korlátozni akarja a képviselők jogait és kötelezettségeit, mivel napirendi pontként szereplő kérdésekben ezentúl nem lehet interpellálni, kérdések esetében pedig rövid pórázra fogják a képviselőket. A módosítás a polgármester kegyeibe adja, hogy milyen téma jelenhet meg a közgyűlésben és sejthető, hogy a városvezetés szőnyeg alá söpri a vitás kérdéseket.
A frakció döntése egyelőre csak ennek az ülésnek a bojkottálását jelenti, a későbbi magatartásról ezután döntenek. Az általuk javasolt, a közgyűlés utáni közmeghallgatáson, mely tenisz-sport helyzetét tekinti át, viszont teljes számban részt vesznek.
MTI - fidesz.hu