Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyeztető fórumot hív össze a református egyház

Szakmai egyeztető fórumot hív össze a Magyarországi Református Egyház (MRE) keddre, amelyen az egészségbiztosítási rendszer tervezett és a közoktatási rendszer folyamatban lévő átalakítása lesz a téma - tájékoztatta Csoma Áron, az egyház szóvivője hétfőn az MTI-t.


Dátum: 2007-09-24 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:01:55.673847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fórumra meghívást kapott többek között a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Független Pedagógus Fórum, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Gimnáziumok Országos Szövetsége. A civil szervezetek meghívását az indokolja, hogy a református zsinat elnöksége fontosnak tartja, hogy a társadalmat érintő kérdéseket velük is megtárgyalja, s ezt már korábbi nyilatkozataiban is nyilvánvalóvá tette - jegyezte meg a szóvivő. Hasonló egyeztetést a református egyház idén legutóbb június 13-án kezdeményezett, amikor az egyházaknak felajánlható egy százaléknyi jövedelemadó felhasználása került szóba.

A keddre összehívott szakmai egyeztetés egybevág azzal, amiről Bölcskei Gusztáv, a református zsinat lelkészi elnöke még szeptember 10-én írt levelet Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének. A lelkészi elnök akkor azt ajánlotta fel az Országgyűlésnek, hogy készek együttműködni abban, hogy "érdemi párbeszéd indulhasson meg" a társadalom széles rétegeivel - emlékeztetett Csoma Áron.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek