Kofi Annan szerint a BT újabb határozatot hozhat
Újabb határozatra lehet szükség Irak ügyében - jelentette ki szombaton Kofi Annan ENSZ-főtitkár. A világszervezet vezetője úgy vélekedett, hogy a Biztonsági Tanácsnak (BT) kell határoznia arról, hogy az mikor születik meg. Szerinte ez a második dokumentum az Irakról szóló, 1441-es számú határozaton alapszik majd.
Dátum: 2003-02-16 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7731
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:33.152406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A főtitkár szólt arról is, hogy a fegyverzetellenőröknek folytatniuk kell munkájukat, de ha Bagdad nem működik együtt velük, akkor a BT-nek mérlegelnie kell, hogy fölöslegesség vált-e küldetésük és akkor véget kell vetni munkájuknak.
Most az irakiakon a sor - mondta Annan, aki szerint a háború nem elkerülhetetlen.
A főtitkár az Abu Dhabi-i televíziónak nyilatkozott szombaton.
MTI - fidesz.hu