Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kevesen úsznák meg az ingatlanadót

Egy húszmillió forint értékű lakás után évi ötvenezer forint ingatlanadót kellene fizetni - állapítja meg az a birtokunkba került tanulmány. A dokumentum szerint az adó szinte minden ingatlantulajdonosra vonatkozna. A Magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-09-25 06:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:02:00.031214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha kormány az ingatlanadó bevezetése mellett dönt, célszerű azt a lakossági és a vállalati ingatlanokra egyaránt kiterjeszteni, az adóköteles érték alsó határát pedig nagyon alacsonyan vagy éppen nulla forintnál kell meghúzni - állapítja meg az a Pénzügyminisztérium és a Kopint-Tárki Zrt. által készített tanulmány, amely az ingatlanadó jövő évi bevezetésének lehetőségeit vizsgálja.

- A minden tulajdonosra kiterjesztett adót a társadalom szegényebb rétegei nem tudnák megfizetni, illetve munkahely hiányában nem tudnák igénybe venni az adókedvezményeket. Az ő részükre az adófelfüggesztés lehetne a megoldás - áll a munkaanyagban.

A dokumentum szerint az ingatlanadó életbelépésével egységesülne a jelenlegi, több ágra bomló, ingatlanokat terhelő rendszer. A kommunális adó, az építményadó, a telekadó, a luxusadó, valamint az idegenforgalmi adó a tervek szerint beleolvadna az egységes ingatlanadóba.

Tavalyelőtt a fent említett közterhekből 63,8 milliárd forint folyt be. A magas adminisztratív költségek miatt az ingatlanadónál ennél jóval nagyobb bevételre lesz szükség.

Csécsi László, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek