Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lyukas szociális háló, a legjobbak is fizetik a tandíjat

Október 6-án dönt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) közgyűlése a tandíjellenes tüntetéseket lezáró budapesti demonstráció időpontjáról - mondta lapunknak Miskolczi Norbert elnök. A tandíjellenes megmozdulások addig is országszerte folytatódnak, a szervezet alternatív javaslatot készít a tandíj kiváltására. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-09-25 06:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:02:02.456382, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Októberig biztosan kitart a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája által indított tandíjellenes tiltakozás. Szeged, Debrecen, Nyíregyháza és Kecskemét után ma Dunaújvárosban tiltakoznak a fiatalok, szerdán Veszprémben, Egerben és Miskolcon demonstrálnak; október 2-án a Pécsi Tudományegyetem egyetemi hallgatói önkormányzata is tüntetést hirdetett.

A www.notandij.hu internetes oldalon olvasható közleményben a szervezők hangsúlyozzák: a kormányzati kommunikációban fer-nek (fizetési részhozzájárulás) elnevezett tandíj bevezetése átgondolatlan volt, hatásaiban oktatás- és társadalomellenes. A felvi.hu internetes portál arról is tájékoztat, hogy kik nem fizetnek majd tandíjat: a kismamák és a szociálisan hátrányos helyzetben lévő hallgatók.

A rászorultság mértékének meghatározását már a törvényhozási vitában is kifogásolta a legnagyobb ellenzéki párt. A Fidesz szerint nem biztos, hogy a leginkább rászorulók jutnak hozzá a kedvezményekhez. Szakértőik szerint egyenes összefüggés van a tandíjfizetéstől való félelem, és a felsőoktatásba jelentkezők számának idei drasztikus csökkenése között. Miskolczi Norbert lapunknak megerősítette ezt a véleményt. "Huszonnégyezerrel kevesebb hallgató adta be a jelentkezését idén, mint a korábbi években, miközben az érettségizők létszáma nem változott. Ez az adat önmagáért beszél" - szögezte le. Miskolczi kifogásolta azt is, hogy nem készült előzetes hatástanulmány, így a kormánynak fogalma sincsen arról, milyen társadalmi hatásokat vált majd ki a tandíj bevezetése.

Az sem igaz - amint azt korábban a kormányzat ígérte -, hogy a legjobban tanuló tizenöt százaléknyi hallgató tandíjmentességet élvezne. Ezt a kedvezményt ugyanis a szabályok szerint az egyetemek és főiskolák biztosíthatnák a hallgatóknak, ám az összeget az intézményeknek kellene kigazdálkodniuk. Mivel minden felsőoktatási intézmény egységes tandíjat hirdetett meg jövőre, ebből tudható, hogy 2008. szeptemberétől minden idén felvett hallgató fizeti majd a tandíjat. A HÖOK megállapításai szerint a szociális ösztöndíjat sem mindig a rászorulók kapják. "Kesze-kusza rendszer alakult ki, nagy lyuk keletkezett a szociális hálón" - szögezte le Miskolczi Norbert.

Csak jövőre fix az összeg

Az államilag támogatott alap-, osztatlan, mester-, illetve kiegészítő alapképzésre idén felvett hallgatóknak százötezer, illetve százötvenezer forint tandíjat kell majd fizetniük 2008. szeptemberétől. Az intézmények azonban a nevezett összegtől ötven százalékkal is eltérhetnek, ezért 2009. szeptemberétől akár emelkedhet is a tandíj összege. A kötelező fizetés elvét a második Gyurcsány-kormány idején szavazta meg a parlament kormánypárti többsége.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek