Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A megújuló energia útiterv feltétele a regionális szintű döntéshozatal!

De Blasio Antonio, az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottságának fideszes tagja a mai napon a Parlament strasbourgi plenáris ülésén az Európai Bizottság megújuló energia útitervével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a célok elérésének elengedhetetlen feltétele a decentralizált, regionális szintű döntéshozatal.


Dátum: 2007-09-25 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:02:11.214616, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A néppárti képviselő az Európai Unió egyik alapelvének, a szubszidiaritásnak a kiemelkedő fontosságát hangsúlyozva rámutatott, hogy az Unió zászlajára tűzött, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére, valamint a megújuló energiaforrások használata és az energiahatékonyság növelésére irányuló ambiciózus célok csak akkor érhetőek el, ha megvalósításuk a társadalmi-gazdasági élet helyi, regionális szereplőinek szintjén kezdődik el.

"A decentralizált energiapolitika a kutatási programokkal és a fogyasztók szokásainak megváltoztatására irányuló kampánnyal karöltve nem csak a megújuló energiaforrások használata, hanem a foglalkoztatás és a területfejlesztés terén is kézzelfogható eredményeket hozhat."- mondta a fideszes képviselő. A megújuló energiaforrások helyben történő előállítása, esetleges átalakítása és felhasználása De Blasio Antonio véleménye szerint új munkahelyeket teremthet, az energiaellátás diverzifikációja és hatékonyabbá tétele pedig növelné az érintett térség gazdasági stabilitását.

A képviselő felszólalásában kiemelt fontosságúnak nevezte a pénzügyi ösztönzők szerepét mind a megújuló energiaforrásoknak a régi hálózatokra való csatlakozása, mind pedig a megújuló energiák kereskedelmi forgalomba hozatala terén. De Blasio Antonio szerint a helyi hatóságok és területi szervezetek alapvető érdeke, hogy a vállalkozások innovációs és kutatás-fejlesztési tevékenységét hatékonyan támogassák.

A néppárti képviselő hangsúlyozta, hogy a köz-és magánszféra partnerségek támogatása révén az Európai Unió azt segítené elő, hogy a társadalom állami és privát szereplői együttesen pezsdítsék fel azon régióknak a gazdasági vérkeringését, amelynek felvirágoztatásában érdekeltek. "A helyi vállalkozások tájékoztatása a fejlesztési lehetőségekről, valamint az érintett térség adottságainak és speciális igényeinek felmérése a siker elengedhetetlen feltétele." - fogalmazott De Blasio Antonio.

A Fidesz európai parlamenti képviselője felszólalását azzal a javaslattal zárta, hogy az Európai Unió a tagállamok részére megfogalmazott elvárások teljesítését szigorúan ellenőrizze, hiszen az Unió szabályaival kompatibilis tagállami keretek lefektetése nélkül a regionális és helyi szintű kezdeményezések nem tudnak kibontakozni. A tagállamok kötelezettsége, hogy megalkossa azt a jogszabályi környezetet, amely nem csupán lehetővé teszi az energiahatékonyság és a megújuló energiák használatának növelését, hanem minden lehetséges gazdasági támogatást és ösztönzést megad a helyi és területi fejlesztési kezdeményezések kibontakozásához.

A képviselő nyomatékos figyelmeztetése a magyar kormány számára is üzenet értékű, hiszen Magyarország az egyetlen tagállam, amely a határidő lejárta után még mindig nem készítette el hivatalos nemzeti stratégiáját a megújuló energiaforrás felhasználás növeléséről.

EP-frakció sajtóosztálya

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek