Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szlovákok

A szlovákok most - 2007 szeptemberében - a parlamentjükben arra szavaztak, hogy a Beneš-dekretumok sérthetetlenek. Más szóval megerősítették a magyarok kollektív bűnösségének véleményét, amelyet 1945-ben mondtak ki a magyarokra.


Dátum: 2007-09-25 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:02:13.771565, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szlovákok most nagyot hibáztak a Benes-dekrétumok megerősítésével. Beneš és Klement Gotwald rendelkezései törvényen kívülre taszították a magyarokat. Ez emberellenes, emberiségellenes cselekedet, amely mély gyűlöletből fakad. Amikor Beneš dekrétuma és Klement Gotwald kassai kormányprogramja megszületett, akkor mellettük volt Franciaország és Nagy-Britannia is, amely országok tudtak erről, de nem emeltek ellene szót, és a szlovákok most erre a hallgatásra is hivatkoznak, ebbe fogódzkodnak most. Ha most ez a két nagyhatalom akár hallgatólagosan is eltűri a szlovákoknak ezt az emberellenes magatartását, akkor ők, a franciák és az angolok is ilyenek. Akkor ne prédikáljanak emberi jogokról és emberellenességekről.

A szlovákoknak a kollektív bűnösségről szóló elve, a más nemzetek üldözésének a jóváhagyása és megerősítése, vagyis a beneši dekrétumok nem egyeztethetők össze a lelkiismeret értékrendjével, nem egyeztethető össze az EU szellemével sem.

Ezért a Beneši dekrétumokért a szlovákokat észhez kell téríteni. Mindaddig nyomás alatt kell tartani, el kell szigetelni őket, amíg be nem látják, hogy cselekedetük emberellenes bűn, amely mindenkor precedenst teremthet. Minden fórumon, az ENSZ-ben, az EU parlamentben, itthon is, külföldön is addig kell napirenden tartani és nyomni kell őket, amíg maguk a szlovákok is be nem látják embertelen magatartásukat.

Egyébként a gyűlölködőknek, az emberteleneknek nem lehet helyük Európában.

Kapcsolódó elemek