Tüntetés a szlovák nagykövetség előtt
Több százan tüntetettek kedden este a Benes-dekrétumok megerősítése ellen a budapesti szlovák nagykövetség épülete előtt. A tüntetés vezetői egy petíciót szerettek volna átadni a szlovák nagykövetségnek, de a dokumentumot nem vették át. A kordonnal körülvett nagykövetséget és környékét körülbelül 100 rendőr biztosította. Kisebb inzultus ért egy szlovák forgatócsoportot. MNO összefoglaló.
Dátum: 2007-09-26 06:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:02:22.120588, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyarok Világszövetsége és a hozzá csatlakozott szervezetek tüntetésén a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke közölte, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek a felvidéki magyar területi autonómiáért, a szavazatgyűjtést a Magyar Gárda tagjai fogják vigyázni. Szegedi Csanád a tüntetők előtt kijelentette, hogy "Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a köztünk élő Eduard Benes." A demonstráción egymást váltották a szónokok, akik nem csak a kormányt, de az ellenzéket is szidalmazták.
Egy szlovák forgatócsoport a tüntetés végén kezdett forgatni a mintegy 300 fős tömegben, amikor többen körbevették a stáb két tagját. A tömegben felforrtak az indulatok, és csak a rendőrök tudták megvédeni a két újságírót a bántalmazástól. A tévesek végül a rendőrök gyűrűjében jutottak el a szlovák nagykövetség előtt felállított kordon mögé.
Az indulatok azután szabadultak el, hogy a szervezők megpróbáltak bejuttatni egy petíciót a Szlovák nagykövetség épületébe, de a Benes-dekrétumok szlovákiai megerősítése ellen tiltakozó szöveget senki nem vette át.
Hatrozatban szentesítették
A szlovák parlament nemrégiben határozatban szentesítette a felvidéki magyarok és a németek II. világháború utáni meghurcoltatását törvényesítő Benes-dekrétumok érinthetetlenségét.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szlovák kollégájával, Robert Ficóval folytatott telefonbeszélgetése során jelezte, hogy a magyar kormány az Európai Unió és a jószomszédi kapcsolatok elveivel ellentétesnek tartja a szlovák parlament határozatát.
Sólyom László köztársasági elnök úgy nyilatkozott, hogy Magyarország elfogadhatatlannak és érthetetlennek tartja, egyben visszautasítja a Benes-dekrétumok megerősítéséről szóló szlovák parlamenti határozatot.
Az öt magyar parlamenti párt európai parlamenti képviselői - Gál Kinga (Fidesz), Tabajdi Csaba (MSZP), Szent-Iványi István (SZDSZ), Olajos Péter (MDF) és Surján László (KDNP) - közös nyilatkozatban ítélték el a szlovák parlament döntését, amely a Benes-dekrétumokat politikailag megerősíti.
MTI, hirtv.hu, MNO
fidesz.hu