Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiemelték az IL-2-es motorját a Balatonból

Vasárnap Alsóörsnél kiemelték a Balatonból a II. világháború végén lelőtt szovjet IL-2-es csatarepülő motorját, amelyet a honvédség a szolnoki repülő-múzeumba szállított.


Dátum: 2003-02-16 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:35.257563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csütörtök óta tartó munkálatok során a búvárok, a tűzoltók és a polgári védelmi szakemberek megtisztították a becsapódás helyét a nádtól, a jégtől, a víztől és az iszaptól, s a mintegy hat méter mély, tízszer tizenöt méteres munkagödörből eltávolították az előkerült sok apró alkatrészt, lemezeket, a benzint és olajat tartalmazó üzemanyagtartályokat, végül pedig a repülőgép másfél tonna súlyú motorját.

- A repülőgép többi szétszóródott darabja, így a pilótafülke is olyan mélyen fúródott az iszapba, hogy valószínűleg végleg ott marad - közölte Horák Attila őrnagy, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári vészhelyzetkezelési osztályvezetője.

Az őrnagy szerint az elsősorban környezetvédelmi okokból végrehajtott gépkiemelési művelet elérte a célját, ugyanis az üzemanyagtartályokban talált olajat a tartályokkal együtt eltávolították a talajból, a munkagödörben maradt szennyezett iszapot pedig semlegesíteni fogják, majd elszállítják.

Hozzátette: tűzszerészek is megvizsgálták a roncsokat, s a becsapódás kráterét, de lőszert, fegyvert vagy bombát nem találtak.

Horák Attila beszámolója szerint a kutatás során előkerült csontot, amely valószínűleg a repülőgép személyzetétől származik, a hadisírgondozó intézetnek adják át.

A menekülő magyar és német katonaságot támadó szovjet repülőgépet a balatoni csata során, 1945. március 23-án lőtte le a német légvédelem Alsóörs fölött.

A roncsokra a helyi lakosok elbeszélése alapján 1971-ben akadtak rá a búvárok, majd ezt követően kiemelték az elpusztult két szovjet repülős, a pilóta és a fedélzeti lövész földi maradványait, valamint a gép néhány darabját.

Az elmúlt hónapokban üzemanyag-szivárgást észleltek a búvárok a repülőgéproncsnál, ezért döntött úgy a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, hogy megszabadítja a Balatont a szennyezés forrásától.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek