Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Civil összefogás indult a közoktatás megmentéséért

Szakmai egyeztető fórumot kezdeményezett a közoktatást érintő problémákról a magyarországi református egyház különböző civil és szakmai szervezetekkel. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-09-26 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84961
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:02:25.991691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az együttműködés célja, hogy az érintettek bevonásával közös stratégiát alakítsanak ki, és megtalálják a kivezető utat a közoktatási válságból. Az egyházi zsinat oktatásügyi irodájának vezetője, Papp Kornél lapunknak elmondta: a résztvevők konstruktívan viszonyultak a kezdeményezéshez, és megállapodtak abban, hogy minden hónapban találkoznak. Mint mondta, az egyházi kezdeményezés nem azt jelenti, hogy csupán a felekezeti iskolák problémáit tárgyalnák meg, hanem a közoktatást érintő valamennyi kérdésre megoldásokat keresnek.

Az egyház ezzel is szeretné elérni, hogy erősödjön a civil összefogás. A fórum nemcsak a finanszírozási kérdéseket elemzi, hanem külön foglalkozik például a kistelepülési intézményleépítésekkel, az integráció és a szegregáció kérdéskörével és a művészeti oktatással. A felek már az első találkozón megegyeztek abban, hogy november végén közös konferencián elemzik a közoktatás új finanszírozási rendszerének következményeit.

Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke elismerően szólt a kezdeményezésről. Mint mondta, valóban nagy szükség van egy olyan kerekasztal létrehozására, amely az összes érintett - a szülők, a pedagógusok és a diákok - bevonásával működik. Kerpen Gábor szerint egyre erősödik az a felfogás, amely az oktatást mindenki számára fontos közügynek tekinti, és ez a fórum is alkalmas arra, hogy erősítse ezt a tendenciát.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek