Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rice: ez még a diplomácia ideje, de nem sokáig

George Bush amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója szerint Irak lefegyverzésének ügyében még a diplomácia van soron, de nem sokáig.


Dátum: 2003-02-16 18:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:35.597943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Condoleezza Rice vasárnap az NBC televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy még van idő a diplomáciai megoldásra, de "ez már nem tarthat nagyon sokáig". Az Egyesült Államok - mondta - azon fáradozik, hogy megfelelő támogatást szerezzen a Biztonsági Tanácsban egy új határozathoz. Hangsúlyozta, hogy fenn kell tartani az iraki elnökre, Szaddam Husszeinre nehezedő nyomást. A "több idő és még több idő" szorgalmazása a fegyverzetellenőrzés folytatására Condoleezza Rice szerint csak enyhít ezen a nyomáson. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyre kevésbé képes válaszolni a kihívásokra. A testületnek - hangsúlyozta - határozottságot kell mutatnia.

Washingtont meglepte a fegyverzetellenőrök vezetőinek visszafogott beszámolója, a Biztonsági Tanács tagjainak a testület pénteki ülésén tanúsított erélyes ellenállása a katonai megoldással szemben, valamint a háborúellenes tömegtüntetések mérete szerte a világon. Az amerikai diplomácia ezért most Londonnal együtt átírja az Irak ügyében készülő határozattervezetet. A finomított változatban közvetve sem lesz utalás erő alkalmazására, hogy elkerüljék az esetleges francia, orosz vagy kínai vétót. A pénteki ülés előtt a tervezetben az szerepelt, hogy Szaddam Husszein megsértette a tavaly ősszel elfogadott 1441. számú BT-határozatot és ezért szembe kell néznie az abban kilátásba helyezett "szigorú következményekkel".

Az amerikai lapok kiemelik, hogy a BT ülésén a francia és az orosz külügyminiszter beszédét merőben szokatlan módon megtapsolták a karzaton. A The New York Times vasárnapi számában Maureen Dowd kommentárjában úgy vélte, hogy a BT-ülés Amerika Valentin napi lemészárlása volt, kész leégés, és nem az "igazság pillanata", ahogy azt Colin Powell amerikai külügyminiszter jósolta. Az ülésen még azok az országok is a franciák mellé sorakoztak fel - így Angola és Chile -, amelyek támogatását Washington már biztosnak vélte. Kofi Annan ENSZ-főtitkár szombaton egy interjúban úgy ítélte meg, hogy újabb BT-határozatra van szükség a katonai erő alkalmazásához Irak ellen.

A Biztonsági Tanács kedden nyílt ülést tart Irakról a Dél-afrikai Köztársaság kezdeményezésére. Az ülésen az ENSZ valamennyi tagállama részt vehet és a felszólalók nagy része várhatóan ki is használja az alkalmat, hogy pellengérre állítsa az Egyesült Államokat.

A lapok emlékeztetnek arra, hogy 1999-ben az Egyesült Államok az orosz vétó nyilvánvaló lehetősége miatt visszavonta a koszovói hadjáratra felhatalmazó határozattervezetet. A 78 napos légi hadjárat után a világszervezet határozatot fogadott el Koszovó ENSZ-igazgatásáról és a tartomány újjáépítéséről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek