Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós István vezeti a "Szociális népszavazás 2008" kampányt

Varga Mihály a Fidesz elnökségének szerdai ülése után bejelentette: Tarlós István elvállalja a népszavazási kampány tartalmi vezetését. A politikus beszámolt döntésének okairól és az együttműködés feltételeiről.


Dátum: 2007-09-26 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:02:30.397143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Tarlós István vezeti a "szociális népszavazás 2008" kampányát (Varga Mihály és Tarlós István)

A népszavazás okait sorolva emlékeztetett a kormány szociális érzéketlenségére, valamint arra, hogy 2006-ban mindannyian kollektív megtévesztés áldozatai lettünk. "Az embereknek nem volt lehetősége arra, hogy életüket, mindennapjaikat befolyásoló kérdésekben elmondhassák álláspontjaikat" - fogalmazott, utalva arra, hogy 2006 tavaszán pont az ellenkezőjét ígérte a koalíció mindannak, amit a választások után megvalósított. Intézkedéseivel szétszaggatta az amúgy is gyenge szociális hálót, amelynek megerősítésére szükség van. A népszavazással az emberek visszakaphatják annak a lehetőségét, hogy jövedelmi helyzettől függetlenül a tehetséges gyerekek tanulni tudjanak, hogy mindenkit megillessen az alapvető állampolgári jogként az egészségügyi ellátás, valamint hogy a jövőről lehessen gondolkodni Magyarországon - emelte ki Varga Mihály.

Bejelentette: amint az Alkotmánybíróság meghozza döntését, a Fidesz azonnal megkezdi az aláírásgyűjtést.

Tarlós István elmondta, azért vállalta el a felkérést, mert a népszavazás intézményének súlyáról, védelméről és további sorsáról is szó van, hiszen - mint fogalmazott - képtelenségnek tartja, hogy bárkik is megpróbálják elbagatellizálni a népszavazás intézményét. Döntésében az is közrejátszott, hogy nem találja a baloldalinak mondott kormány gyakorlati politikájában a klasszikusnak mondott baloldali értékeket. Harmadik okként azt nevezte meg, hogy a legutóbbi parlamenti kampányban elhangzottak olyan agresszív és durva visszautasítások az ellenzéki prognózisok tekintetében, amelyekről nem feltételezhető, hogy az adott időpontban nem voltak láthatók a perspektívák, "ezt pedig egyszerűen tisztességtelen dolognak tartom" - jegyezte meg a fővárosi frakcióvezető.

Tarlós végül 6 pontban felsorolta vállalásának feltételeit.

1. A Fidesz a népszavazást követően is támogatni fogja a Polgári Szociális Bázis tevékenységét.

2. A népszavazási kampányban a Fidesz aktívan részt vesz, de nem szabja feltételként, hogy az kizárólag a párt keretei közé szoruljon.

3. A Fidesz biztosítja Tarlós Istvánnak a kampány technikai feltételeit, és a stáb hierarchikus rendben fog működni.

4. A kampány kommunikációjában a Fidesz szabad kezet ad Tarlós Istvánnak.

5. A Fidesz elnökségével 2006-ban kötött megállapodásában foglaltak szerint külön kezelik és értékelik a fővárosi önkormányzati munkát, illetve a népszavazási kampány munkáját.

6. A Szociális népszavazás 2008 kampányának helyzetét az elnökség és Tarlós két-három hetenként együtt kiértékeli.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2350, 'source_type': 'media', 'source_id': 1161, 'target_type': 'article', 'target_id': 74272, 'relation_type': 'describes'}