Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bűnpártoló a kormányoldal!

A címben feltett kérdést Pósán László és Halász János fideszes országgyűlési képviselők tette fel annak kapcsán, hogy hétfőn a parlament nem függesztette fel Juhászné Lévai Katalin szocialista képviselő mentelmi jogát.


Dátum: 2007-09-26 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=85010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:02:41.752373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pósán László szerint ez azt jelentette - a kádári időket idézve -, hogy "kedves elvtársak, inkább tartózkodjatok mentelmi jogom felfüggesztésétől!" Nem azt kérte, hogy adják meg a tisztázás lehetőségét a gyanú alól - szögezte le Pósán, hozzátéve, úgy véli, nem érdeke az MSZP-nek, hogy kiderüljön az igazság.

Gyurcsány Ferenc pedig éppen hétfőn hangoztatta a Zuschlag-ügy kapcsán, hogy derüljön ki az igazság! "Addig érdek, amíg nem szocialista a bűnelkövető, mert úgy tűnik, ők a törvények fölött állnak" - egészítette ki. Emlékeztetett arra, hogy 2004-ben, amikor az EP-választások után Pálfi István helyére Tasó László került a parlamentbe, az újdonsült képviselőt hűtlen kezeléssel vádolták meg, s ő maga kérte mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyben egyébként jogerős felmentés született.

Halász János úgy fogalmazott, szeretné azt hinni, jogállam van Magyarországon, de a szavazási végeredmény ennek ellentmond. A szocialisták a magyar parlamentarizmusnak ártottak nagyot azzal, hogy nem függesztették fel Juhászné mentelmi jogát. Kérdéseket tett fel, melyekre a hajdú-bihari MSZP-s képviselőktől vár választ: nem bíztak Juhászné ártatlanságában, ezért nem szavazták meg a mentelmi jog felfüggesztését? Beszélt-e Juhászné hajdú-bihari képviselőtársaival arról, hogyan szavazzanak? Egyáltalán, miről volt szó azokon a beszélgetéseken?

A fentiekhez Pósán László hozzátette még: nem azt vallják, hogy Juhászné Lévai Katalin bűnös, hanem arra szavaztak, hogy derüljön ki az igazság a képviselőnő zűrös ügyei körül.

Nyírő Gizella

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek