Újabb gyanú merült fel Juhászné ellen
Közokirat-hamisítás mellett magánokirat-hamisítás miatt is nyomoztak Juhászné Lévai Katalin MSZP-s képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés előző elnöke ellen. Mindkét ügy a helyi fejlesztési támogatásokat elosztó szervezet működésével kapcsolatos. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-09-27 06:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=85021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:02:45.355992, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a most kitudódott eset is a Központi Nyomozó Főügyészségre került.
Juhászné Lévai Katalin (MSZP) ellen magánokirat-hamisítás miatt is indult nyomozás 2005. május 11-én - derült ki egy lapunkhoz eljuttatott rendőrségi anyagból.
A dokumentum szerint a Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Kht. 2003. március 17-én új ügyvezetőt választott, az erről készült alapító okirat rögzítette, hogy Vámosi Róbertet bízzák meg 2003. április 30-ig. Az ügyvezető az alapító okiratban kijelentette, hogy más gazdasági társaságban nem tölt be vezető tisztséget.
A dokumentumot az egyszemélyes kht. alapítójaként a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács képviseletében az akkori elnök, Juhászné Lévai Katalin írta alá, aki a megbízás lejárta után, 2003. április 30-án Vámosi Róbert ügyvezetői megbízását május 15-ig egyszer, majd 2003. május 13-án másodszor is meghosszabbította.
Az erről szóló kérelmet és okiratokat az ellenjegyző ügyvéd benyújtotta a Hajdú-Bihar Megyei Cégbíróságra, amely be is jegyezte azokat.
Borsodi Attila, Magyar Nemzet
fidesz.hu