Veres nem kommentál, de nem tagadja meg Kabait
A jogerős bírósági döntést nem kommentálom - mondta Veres János pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol arról kérdezték: mit szól Kabai Károly őrizetbe vételéhez. A MTI híre.
Dátum: 2007-09-27 06:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=85023
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:02:45.961357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Kabai Károllyal való személyes ismeretségemet nem fogom megtagadni azért, mert a sajtóban kettőnket eléggé nem fair módon kötnek össze" - fogalmazott a pénzügyi tárca vezetője.
Kabai Károlyt a Hír Tv munkatársai találták meg pénteken az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, ahol gyógykezelés alatt állt.
A férfi 2001-ben fél évig Nyírbogát alpolgármestere, a mostani választási ciklusban - tavaszi lemondásáig - a nyírbátori választókerület MSZP-s alelnöke volt. Az 1990-es években színesfém-kereskedéssel foglalkozott, a vádban szereplő cselekmények előtt több évvel pedig a jelenlegi pénzügyminiszter, Veres János üzlettársa volt.
Az elítélt előbb azt kérelmezte, hogy egészségi állapota miatt halaszthassa a börtönbüntetés megkezdését, amely kérelmet azonban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság augusztus 2-án jogerősen elutasított.
A vállalkozónak augusztus 21-én kellett volna jelentkeznie a nyíregyházi büntetés-végrehajtási intézetben, Kabai Károly azonban ennek nem tett eleget, ezért augusztus 22-én a bíró szeptember 10-ei határidővel elrendelte az elítélt rendőri elővezetését. Az elővezetés eredménytelen maradt, ezért a bíróság intézkedett arról, hogy kutassák fel az elítélt tartózkodási helyét, hogy a később szükség esetén kibocsátandó elfogatóparancs eredményes lehessen.
MTI, MNO
fidesz.hu