Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szolidaritás az MKP-val: Szili Katalin nem utazik Szlovákiába

Szili Katalin lemondta a jövő hétre tervezett szlovákiai látogatását és semmi okot nem lát arra, hogy megváltoztassa döntését - tájékoztatta Kerényi György, a házelnök kabinetfőnöke szerdán az MTI-t. Sólyom László viszont elutazik Szlovákiába, igaz, ő a révkomáromi magyarok meghívásának tesz eleget.


Dátum: 2007-09-27 06:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=85024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:02:46.270676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Előzőleg Pavol Paska, a szlovák parlament elnöke újságírók előtt adott hangot azon reményének, hogy Szili Katalin mégis ott lesz a kettejük védnöksége alatt zajló jövő heti kassai és eperjesi eseményen, és így módja lesz mérsékelni azt a feszültséget, amely a Benes-dekrétumok múlt heti pozsonyi parlamenti megerősítése kapcsán a két ország között kialakult.

Kerényi György az MTI-nek hangsúlyozta: egy pártpolitikai funkciót is vállaló közjogi szereplőnek mindig van választása, hogy szóvivője vagy csak elszenvedője legyen bizonyos pártpolitikai eseményeknek. Különösen igaz ez arra, aki elkötelezte magát a magyar-szlovák kétoldalú kapcsolatok mellett. Szili Katalin ezért is értékeli furcsának Pavol Paska szerepét a Szlovák Nemzeti Tanács döntésével kapcsolatban - tette hozzá.

A kabinetfőnök felhívta a figyelmet arra, hogy a látogatás lemondásával Szili Katalin szolidaritását akarta kifejezni a Magyar Koalíció Pártja és annak elnöke, Csáky Pál mellett. Ugyanakkor - fejtette ki Kerényi György - a szlovákiai programokra azért küld személyes megbízottat a házelnök, mert fontosnak tartja, hogy az ottani magyarság érezze, nem őket akarja cserben hagyni, hanem egy, a diplomáciában szokásos politikai gesztust tesz.

Az eredeti tervek szerint Szili Katalin a jövő héten a kassai Szent Erzsébet székesegyház sírkamrájában nyugvó II. Rákóczi Ferenc rodostói székének másolatát adományozta volna a Szlovák Nemzeti Múzeum kassai gyűjteményének és Pavol Paskával együtt részt vett volna egy templomi hangversenyen. A két házelnök között egyébként jó a kapcsolat, az idén már nyolc alkalommal találkoztak; utoljára a révkomáromi magyar egyetem tanévnyitóján.

A Benes-dekrétumok újraszentesítése után előbb az Országgyűlés külügyi bizottsága mondta le pozsonyi látogatását, majd a visegrádi országok önkormányzatokat felügyelő parlamenti bizottságainak magyar delegáltjai maradtak távol a szerdán kezdődött kétnapos szlovákiai ülésről, miközben Szili Katalin távolmaradásának szándéka is ismertté vált.

A magyar államfő viszont kedden Szlovákiába látogat. A pozsonyi határozat ellen szintén fellépő Sólyom László azért nem mondta le a látogatását, mert az nem sorolható a két ország hivatalos kapcsolatainak a keretébe. A köztársasági elnök a magyar közösség meghívására utazik Révkomáromba, ahol a magyar szervezetek vendégeként részt vesz II. András szobrának leleplezésén, majd több helyi magyar szervezet baráti beszélgetésre invitáló meghívásának tesz eleget.

MTI, MNO

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek