Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Sebezhető a több-biztosítós rendszer"

Az egészségbiztosítási reformról kötött koalíciós megállapodás több fontos részletkérdést megoldatlanul hagyott - mondta a GKI Egészségügyi Kutatóintézet igazgatója. Skultéty László szerint a magánbefektetőknek tudniuk kellene, hogy milyen menedzsmenti jogokat kaphatnak. Hozzátette: egy-két éven belül biztosan nem lesz számottevő minőségjavítás, eleinte csak hangulatjavító intézkedésekkel kell számolni. Az inforadio.hu írása.


Dátum: 2007-09-27 07:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=85032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:02:48.805355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több kérdést nem tisztáztak az egészségbiztosítási reformról kötött koalíciós megállapodásban a működés és a verseny színtereit és korlátait tekintve - mondta az InfoRádiónak a GKI Egészségügyi Kutatóintézet igazgatója.

Skultéty László kiemelte: a magánbefektetőknek tudniuk kellene, hogy milyen menedzsmenti jogokat kaphatnak, ugyanis a befektetők akkor tudnak az ellátás költségein komoly mértékben megtakarítani, ha ők dönthetik el, kivel kötnek szerződést és milyen volumenre.

A választások előtti egy évben komoly helyi ellenállással találhatja magát szemben egy befektető a struktúraátalakítás kapcsán - közölte Skultéty László.

Felmerült, hogy bevezetik a biztosítotti létszámkorlátot, ám ez a választás lehetőségének korlátozását jelentené - vélekedett az igazgató.

Skultéty László szerint nem biztos, hogy javulhat az ellátás, ugyanis sok bizonytalanság van ebben a modellben.

A GKI Egészségügyi Kutatóintézet igazgatója kiemelte: az első egy-két évben a szükséges strukturális átalakításokat, szabályozatlanságokat, kapacitásszűkítéseket kell végrehajtani, ám ez lehet, hogy olyan újabb felforduláshoz vezet, mint amilyen a kórházátalakítás volt.

Ezt követően javulhat az ellátás, addig csak hangulatjavító intézkedésekre lehet számítani - tette hozzá.

Skultéty László közölte: a rendszer sebezhető, és a politika keresztbetehet a magánbefektetőknek, ha akar.

Gál Ildikó, inforadio.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek