Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Merkel nemet mond a kancellár megbuktatására

Angela Merkel, az ellenzéki Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke vasárnap este a ZDF közszolgálati televízióban megálljt parancsolt azoknak a párttársainak, akik a szociáldemokrata kancellár, Gerhard Schröder parlamenti megbuktatását pedzegették különféle fórumokon.


Dátum: 2003-02-17 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7746
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:37.799003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Abszurdnak tartom a vitát. A parlamenti erőviszonyok ismertek. Foglalkozzunk ismét a munkával - közölte a CDU, egyben a képviselőházi CDU/CSU-frakció elnöke.

Merkel a ZDF-ben, kérdésre válaszolva, arra reagált, hogy számos CDU-politikus pedzegeti Schröder parlamenti megbuktatását a konstruktív bizalmatlansági szavazás útján. Ennek lényege, hogy az ellenzék a képviselőház (Bundestag) többségének szavazataival - a kormánypártok soraiból átszavazó képviselők segítségével - kancellárt választ saját köreiből, megbuktatva az országot éppen vezető kormányfőt.

1982-ben a kereszténydemokrata Helmut Kohl konstruktív bizalmatlansági szavazás útján váltotta fel a szociáldemokrata Helmut Schmidtet a kancellári székben.

Schröder megbuktatásához az kellene, hogy a kormányzó szociáldemokraták (SPD) és környezetvédők (Zöldek pártja) képviselői közül néhányan az ellenzékkel szavazzanak, illetve a Demokratikus Szocializmus Pártjának (PDS) kétfős parlamenti csapata is az ellenzék oldalára álljon. A német képviselőházban jelenleg 302 szavazat szükséges a többséghez, a szociáldemokraták és a zöldek együttesen 306 mandátummal rendelkeznek.

Christoph Böhr, a CDU helyettes elnöke az egyik hétvégi lapban kijelentette például, hogy Schröder minden bel- és külpolitikai bizalmat eljátszott, "a legnagyobb romhalmaz előtt áll, amit szövetségi kancellár valaha is előidézett". Böhr szerint a szociáldemokrata párton belül elnyomják az értelem hangját.

Böhr arra utalt, hogy egy héttel ezelőtt, az SPD-frakció ülésén összeveszett Schröder és a kormány Irak-politikáját bíráló Hans-Ulrich Klose, a Bundestag külügyi bizottságának helyettes vezetője. A Der Spiegel című hamburgi hírmagazin legújabb számában arról is beszámolt, hogy Klose a vita után elhagyta a termet.

Merkel vasárnap esti határozott nemjében vélhetően az is szerepet játszott, hogy a hét végül is nem zárult rosszul a minden oldalról szorongatott berlini kormánykoalíció számára: egyedül Berlinben félmillió ember tüntetett az iraki háború ellen, ami a kormány külpolitikáját igazolja, még ha egyéb intézkedései, illetve az intézkedések elmaradása miatt igen népszerűtlen is az SPD és a Zöldek pártjának kormánya.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek