Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Előzsűri döntött a pályázati pénzekről: "a legagresszívebben Mesterházy követelőzött"

Az egykori ifjúsági és sportminisztériumban a pályázati pénzek elosztását eleve meghatározó "elő-zsűriről" és visszautasíthatatlan támogatási követelésekről beszél a tárca 2003-ban kirúgott helyettes államtitkára a hvg.hu-nak.


Dátum: 2007-09-27 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=85062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:02:58.073250, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Topolánszky Ákos kifejti: hogyan nehezedett az egyre erősebb pártpolitikai nyomás az államtitkárokra, akik a támogatásokat bírálták el. Elmondása szerint a legagresszívebben Mesterházy Attila követelt pénzeket az MSZP-hez közeli cégeknek, alapítványoknak.

Rajta is többször számon kérték a nem teljesített pártigényeket. Ennek bemutatására azt az esetet hozta fel, amikor nem juttatott Gyárfás Tamásnak, a Nap-kelte producerének 4 millió forintot. Erre ő felhívta Gyurcsányt, hogy az neki jár. A tárcánál mindenki tudta, hogy illik neki adni, hiszen folyamatosan nyújtott és nyújt be a mai napig különböző pályázatokat a minisztériumhoz.

A volt helyettes államtitkár azt is elmondta: a tárca akkori felügyeletét ellátó sportbizottságban a 80 milliós csalási botrányban érintett Zuschlag János és 7 társa kivétel nélkül benne volt.

hvg.hu/hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek