Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európai falusi turizmus konferencia Egerben

Európában a kulturális és a természeti turizmus jelentik az idegenforgalom húzóerejét; miközben az ágazat növekedése lelassult a kontinensen, a két szektor 15-20 százalékkal bővül évente - mondta a Falusi és Agroturizmus Európai Szövetségének (EuroGites) elnöke csütörtökön Egerben.


Dátum: 2007-09-27 12:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=85066
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:02:59.265631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezen belül a falusi turizmus évente 150 millió eurós bevételt jelent az európai vidék gazdasága számára - közölte Klaus Erhlich a szervezet elnöke az EuroGites konferenciáján. Hozzátette, hogy az Európában 4 millió szálláshelyet kínáló szektor fontos szerepet játszik a természet és kulturális örökségvédelemben, a vidékfejlesztésben is. Az elnök szólt arról, hogy komoly kihívást jelent a falusi turizmus számára az internet terjedése, hiszen az emberek egyre inkább a világhálón választják ki az úticélokat. Éppen ezért a 27 országot tömörítő szervezet egyre inkább be kívánja vonni az internetet a marketing és reklámtevékenységbe.

Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. marketing igazgatója elmondta, hogy éppen a falusi turizmus népszerűsítését szolgálja idei, "Irány a zöld" szlogennel futó tematikus kampányuk. Ennek keretében egyebek mellett az agroturizmus, a kerékpározás, a lovaglás terjesztése, az ezzel foglalkozó vállalkozások segítése a céljuk.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek