Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támogatások Pécs 2010-es Európai Kulturális Fővárosa projektjének

De Blasio Antonio, az Európai Parlament néppárti képviselője a tegnapi napon írásban fordult minden magyar parlamenti képviselőhöz, hogy mind 2008-ban, mind 2009-ben a lehetőségeket kihasználva támogassák Pécs 2010-es Európai Kulturális Fővárosa projektjének brüsszeli megjelenítését.


Dátum: 2007-09-27 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=85078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:03:02.832245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő javasolta, hogy Brüsszelben és Strasbourgban is lehetne népszerűsítő konferenciákat, kiállításokat, nyílt napokat és egyéb bemutatkozó rendezvényeket szervezni, amelyek jelentősen hozzájárulnának a projekt nemzetközi sikeréhez.

De Blasio Antonio szerint az EKF sikeres és jól látható nemzetközi megjelenítése az egész delegáció nemzeti érdeke, ezért abbéli reményét fejezte ki, hogy a hazai szervező csapattal közösen a 2010-es évet megelőző időszakban színvonalas szakmai és kulturális programokkal mutatkozhatunk be az Európai Unió központjaiban is.

EP-frakció sajtóosztálya

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek