Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb határidő Belgrádnak

Az Egyesült Államok két hónappal elhalasztotta a döntést a Szerbia-Montenegrónak nyújtandó pénzsegélyről, amelynek folyósítását a körözött feltételezett háborús bűnösök elfogásához kötötte Washington.


Dátum: 2003-02-17 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:38.427696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Washington január végén Belgrád tudomására hozta, hogy amennyiben a hatóságok március 31-ig nem adják ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot és a vukovári vérengzés miatt ugyancsak háborús bűncselekményekkel vádolt két volt katonatisztet, Veselin Sljivancanint és Miroslav Radicot, akkor az ország elesik a pénzügyi támogatástól. Washington megvonhatja Belgrádtól támogatását a nemzetközi hitelfolyósító pénzintézetekben, illetve nem ítéli oda a legnagyobb kereskedelmi kedvezményre jogosító partneri státust.

A belgrádi B92 rádió vasárnap jelentette, hogy a washingtoni kormányzat március 31-től június 15-ra halasztotta el a határidőt. Dragoljub Micunovic jugoszláv parlamenti elnök - aki a múlt héten Washingtonban járt - közölte a rádióval, hogy a washingtoni kormányzat még további két és fél hónapot ad az országnak a követelések teljesítéséhez, hogy ez idő alatt stabilizálja új intézményeit és polgári ellenőrzés alá vonja hadseregét.

Predrag Simic belgrádi katonapolitikai szakértő szerint a halasztás elsősorban azzal hozható kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok most Irakkal van elfoglalva. Másrészt viszont - mondta - természetes az, hogy minden új hatalom kap száz napot arra, hogy megmutassa szándékait és készségét a követelések teljesítésére.

A milosevici uralom megdöntése óta Washington harmadszor állítja kemény feltételek elé Belgrádot. Két évvel ezelőtt ahhoz kötötte a megajánlási konferencián való részvételt, hogy a hatóságok kiadják Hágának Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfőt. Tavaly ugyancsak a több tízmillió dolláros pénzügy segély folyósításának volt a feltétele, hogy Jugoszlávia együttműködik Hágával. Belgrád mindkét követelésnek eleget tett: Milosevicet kiadta a Nemzetközi Törvényszéknek, és elfogadta a törvényszékkel való együttműködést szabályozó törvényt, aminek eredményeképpen önként a hágai ítélőszék elé állt több egykori magas rangú jugoszláv és szerb politikus, illetve katonatiszt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek