Illegális plakátokat, reklámtáblákat távolítottak el a II. kerületben
Mintegy ezer négyzetméternyi illegális plakátot és reklámtáblát távolítottak el a főváros II. kerületében csütörtökön - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
Dátum: 2007-09-27 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=85090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 03:03:06.675955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint a II. kerület városrendészeti csoportjának munkatársai több napon át járták a kerület utcáit, hogy feltérképezzék az illegális plakátokat, táblákat, amelyek eltávolítása csütörtökön befejeződött. Ennek eredményeként Pesthidegkúttól a Vízivárosig mintegy ezer négyzetméternyi illegális táblát és plakátot távolítottak el - áll a közleményben.
MTI - fidesz.hu